Nincs szerződése Nemesi kampánystábjának az SZTE-vel

Nemrég közérdekű adatigényléssel fordult a szeged.hu a Szegedi Tudományegyetemhez. Ebben arra voltak kíváncsiak, hogy Kobza Miklós, Habony Árpád bizalmasa milyen teljesítési igazolások alapján kapja meg bruttó 700 ezer forintos havi fizetését, milyen munkakörben, szerződéssel és milyen díjazás ellenében dolgozik a Szegedi Tudományegyetemen Fekete György korábbi fideszes önkormányzati képviselőjelölt, illetve milyen munkakörben szerződéssel és díjazás ellenében dolgozik az intérménynél Kisházi Sándor és Kiss Balázs, a Starlight Marketing Kft. vezetői, Nemesi Pál kampánycsapatának irányítói.

A választ most meg is kapták, az egyetem megerősítette, hogy Kobza 700 ezres bruttó fizut kap, ebből pedig egészen pontosan 498 400 forintot tehet el a kötelező levonások után.

Fekete György, aki a közgyűlésbe nem ülhetett be határozott jogviszonyú közalkalmazotti jogviszonyban áll az egyetemmel, ügyvivő szakértő a munkaköre. A fizetése a vonatkozó törvényi helyre való tekintettel azonban nem nyilvános.

Hirdetés
Hirdetés

Ami viszont a legérdekesebbnek bizonyul, hogy Kisházi és Kiss semmiféle jogviszonyban nem áll az SZTE-vel.