Nem várt vereséggel végződött a Szeged-Vasas

Parázs hangulatú mérkőzésen, a Vasas 3-1-re legyőzte a Szegedet, a Merkantil Bank Liga 15. fordulójában. Ezzel a két gárda helyet cserélt a tabellán, így a szegediek a kilencedik helyre estek vissza.

Az jó idő és a közönség is adott volt a rangadóhoz, hiszen majdnem ötezer szurkoló érkezett a szegedi stadionhoz, még akkor is, ha csak a nyolcadik helyért ment a harc. Szerencsére nem csak a hazai, hanem a Vasas drukkerei is elutaztak a meccsre. A rendőrök ennek tiszteletére ki is vonultak szép számmal a stadionhoz. Kellett is, hiszen mindkét tábor felpaprikázva érkezett a mérkőzésre.

Hirdetés
Hirdetés

Az első negyed óra szinte eseménytelenül telt. A 7. percben Kóródi fordult kapura a vendégek ügyetlenkedése után, de a partjelző lest intett és a lövés is pocsékra sikerült, majd Germán is próbálkozott, de fölé ment a lövése. A hazai szurkolókat ez látszólag egy cseppet sem zavarta, folyamatos énekléssel és dobolással hergelték a csapatokat. A 18. percben Jovanovic lőhetett egy gyönyörű visszagurítás után a 16-oson belülről, de csak a védőt találta el. Hatalmas lehetőséget puskázott el a Szeged. A meccs eddigi legnagyobb helyzete maradt ki.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A  félidő közepén a kihagyott lehetőség meg is bosszulta magát. A hazaiak ügyetlenkedését követően egy  szélről jövő beadást helyezett gyönyörűen a kapuba Szedlár Zoltán, pedig a látottak alapján ez nem volt benne a meccsben. A Grosicsot meg is zavarta a gól. A Vasas a középkezdés után már szinte rögtön szabadot lőhetett a hazai térfél közepéről, de Takács könnyedén hárított. A gól elég volt, hogy a budapesti szurkolók kedvét is meghozza a biztatáshoz. Amit persze a szegediek sem hagyhattak, túl is kiabálták a vendégeket.

Fél óráig kellett várni az első sárga lapra Szatmári belépője után. A szabadból pedig a Grosics szerezhette volna meg az egyenlítést, de eltotojázták a helyzetet. A szervezők többször is figyelmeztették a közönséget a kulturált szurkolásra, de ez csak olaj volt a tűzre. A hazaiak még hangosabban szidták az ellenfelet.

Öt perccel az első félidő vége előtt a Vasas cserélt. Birtalan Botond érkezett Balajti Ádám helyére. Valószínűleg sérülés. Nem sokkal ezt követően kétszer is szögletet rúghattak a hazaiak, de egyikből sem lett veszélyesebb lövés. Már-már azt hihették a szurkolók, hogy semmi érdemleges nem fog történni, de a végén még a vendégek hozták a szívbajt a szegedi szurkolókra egy fejes után. A labda azonban elment a hosszú mellett. Egy gólos Vasas vezetéssel vonultak félidőre a csapatok. Ennél sokkal több kell a Szegedtől, ha nem akarnak kikapni.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A félidőben cserélt mindkét gárda. Andorka érkezett Gajdos helyére a hazaiaknál, a vendégnél pedig Kovácsot váltotta Köböl. Öt perccel a kezdés után veszélyes helyről végezhetett el szabadot, de a beadás pocsékra sikeredett. Az ötvenötödik percben a saját térfélen adta el a labdát a Szeged, amit félpályás sprinttel kiválóan helyezett a kapuba a csereként beállt Birtalan Botond. Ekkora hibák nem férnek bele egy rangadón. Középkezdés után azonban a Grosics is gólt szerezhetett volna, azonban Bősz Levente védett, ezt követően pedig még Andorka kapott sárga lapot, labdavesztést követően.

Újabb csere. Pongrácz Viktor érkezett Jovanovic Alexander helyére a Grosicsnál. Erre azonban szinte senkinek nem volt ideje figyelni, hiszen Birtalan újabb gólt szerzett. Ismét kiválóan értékesítette társ labdáját. A vereség talán benne volt a meccsben, de ilyen arányúra senki nem számított. A hatvanhatodik percben az utolsó cserelehetőségét is kihasználta a szegedi csapat, Bitó Martin kapott majdnem fél órát. Varga Szabolcsot váltotta.

Bő húsz perccel a vége előtt egy kis kakaskodás alakult ki az ellenfél tizenhatosán belül, de a bíró hamar rendet tett. A Szegednek nem is szabadott ilyenekkel húzni az időt, ha még bármi érdemlegeset akartak elérni a mérkőzésen. Tízzel a vége előtt mindkét gárda előtt akadt lehetőség, először a Vasas szerezhette volna meg a negyedik gólját, de a védők tisztáztak, majd a kontrából a Szeged is próbálkozott, de csak szögletre futotta, ami végül veszélytelennek bizonyult.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A 84. percben nagyszerű kiugratást kapott Hinora, de Takács védett, így maradt a három gólos különbség. Egy perccel később a hazaiak végezhettek el újabb szabadrúgást, de Mohl beadását Kárász csak a földre tudta fejelni. Közben Hinora helyére Kleisz érkezett.

Végül tartogatott még izgalmat a mérkőzés. Szivacski Donát sárgája után büntetőből egyenlíthetett a Szeged a rendes játékrész utolsó percében. A csapatkapitány, Germán Tamás értékesítette a tizenegyest.  A játékvezető ezután le is fújta a találkozót. Egy-hármas végeredménnyel zárult a találkozó.