Móravárosig hosszabbítják a 77A buszt

Mióta megszűnt a 13-as buszjárat, a móravárosiak folyamatosan azért küzdenek, hogy visszaállítsa azt a város. Most ez részben megtörténik.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester tette közzé Facebook-oldalán a hírt, mely szerint a jelenleg Baktó és a Mars tér között ingázó 77A jelzésű autóbuszjárattal pótolják majd valamelyest a több, mint három éve megszűnt 13-ast.

A tervek szerint a 77A a Mars téren terminálás helyett továbbhaladna, majd a Londoni körútról a Kálvária sugárútra kanyarodna (a 13-as már a Bakay-n elkanyarodott anno), ezt követően a Kálvária téren balra fordul és leír egy kört a Katona József utca – Móravárosi körút – Kálvária sugárút útvonalon. Ezalatt érinteni fogja a Cserepes sori piacot, a Móravárosi bevásárlóközpontot és a II-es kórházat.

Hirdetés

A járat szeptember 2-ától állhat üzembe az új vonalon, egyelőre csak év végéig, de ez kiterjeszthető annak függvényében, hogy a novemberben tervezendő utasszámlálás milyen adatokat produkál majd.

A pótlás azért nem teljes, mert míg a 13-as minden nap járt egész nap, 20 percenként, addig a 77A mindössze hétfőtől szombatig jár majd, és akkor is csak délelőttönként, óránként követve egymást.

 

Borítókép: szeged.hu