Minden, amit a rakpart-lezárásról tudni kell

Arról jó eséllyel már mindenki a városban hallott, hogy júliustól lezárják a Huszár Mátyás rakpartot az autósok elől. Ezzel kapcsolatban rengeteg kérdés és felvetés került elő, merült fel olvasóinkban, ezekre pedig most megpróbáljuk megadni a választ.

Több szereplőt is megkerestünk az ügyben, így megpróbálunk egy kerek képet összerakni a történetről, illetve arról, hogy ki mit szól a kezdeményezéshez. A kerékpárosklub üdvözli a döntést, az autósokat összefogó szegedi szervezetről azonban nem tudunk, így legfeljebb a kommentek közül tudjuk összeszedni, hogy a szegedi autósok mit szólnak a változáshoz, ez azonban cseppet sem reprezentatív. Egy részük teljesen felháborodott, az én általam megkérdezett néhány autós azonban azt mondta, helyes döntés született (illetve fog születni hamarosan, ha elfogadja a javaslatot a városháza).

Először az önkormányzat felé feltett kérdések, és az azokra kapott válaszok:

Szegeder: A rakpart a koronavírus miatti távolságtartás jegyében kerül lezárásra, vagy járványhelyzet nélkül is megtette volna ezt az önkormányzat?

Mihálik Edvin: Az önkormányzat célja, hogy a Tiszát Szeged valódi főutcájává tegyük, azt szeretnénk, hogy itt egy közösségi és kulturális központ alakuljon ki, ahhoz pedig elsőként arra van szükség, hogy a szegediek birtokba vehessék ezt a területet, most az önkormányzat erre ad lehetőséget, ebben a két hónapban. Ez a javaslat nem az autósok ellen van, és nem a kerékpárosok vagy gyalogosok mellett. Ez a javaslat arról szól, hogy emberléptékű, élhető várossá akarjuk tenni Szegedet. Ez az én politikai misszióm zöld ügyekért felelős helyi politikusként. Ezért küzdünk a klímaváltozás kihívásaival szemeb, ezért árnyékoljuk a szegedi villamos és buszmegállókat, és ezért szeretném, ha a hőszigetként funkcionáló Kárász utcára napvitorlákat szerelhetnénk.

Szegeder: Ez tesztidőszak? Tehát ki lesz értékelve és ősszel eldől, hogy jövőre is lezárják-e?

Mihálik Edvin: Igen, mindenképpen tesztidőszak. Budapest, Párizs és sok más nagyváros is meglépte ezt már Szeged előtt, ott úgy láttuk, hogy a lakosság pozitívan fogadta a kezdeményezést, ennek akkor lehet folytatása helyben, ha a szegediek is pozitívan fogadják majd.

Szegeder: Az önkormányzat (vagy annak cégei) szerveznek majd ide programokat? 

Mihálik Edvin: Gondolkozunk azon, hogy milyen programokat szervezhetnénk ide ebben a két hónapban, előbb azonban az szükséges, hogy csütörtökön a városüzemeltetési bizottság elfogadja a javaslatomat.

Szegeder: Szabad majd ide civileknek programot szervzeni? Közös jógázás, istentisztelet stb. 

Mihálik Edvin: Kifejezetten az a célunk, hogy a civilek aktívan kapcsolódjanak be a rakpart újragondolásába. Szeretnénk, hogy a folyó partja megteljen élettel, és minél több színvonalas program kerüljön megrendezésre, amely odavonzza a szegedieket és a hozzánk érkező vendégeket. Mindenkire számítunk, aki ebben partner lenne.

Szegeder: Lesz korlátozva a kerékpárosok sebessége? 

Mihálik Edvin: A KRESZ-szerint: gyalog- és kerékpárúton 20km/h a megengedett maximális sebesség, ez vonatkozik a rakpartra is, az a jó, ha ez vonatkozik rá a lezárást követően is.

Szegeder: A parkolás elől is lezárják a rakpartot? 

Mihálik Edvin: A rakpartra nem lehet majd lehajtani technikailag ebben az időszakban gépjárművel, így parkolni sem lehet majd ott.

Szegeder: Teljes hosszúságában – sorompótól sorompóig – lezárásra kerül a rakpart? 

Mihálik Edvin: Igen, de terveink szerint nem sorompóval zárjuk le, mert az a kerékpárosok lehajtását is megnehezítené, miközben a cél pont az, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok minél egyszerűbben meg tudják közelíteni a rakpartot, hogy használhassák.

Szegeder: Pontosan szombat hány órától vasárnap hány óráig lesz lezárva? 

Mihálik Edvin: 2020. július 1. és 2020. augusztus 31. között minden hétvégén szombaton 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig zárjuk le, amennyiben a bizottság elfogadja a javaslatomat.

Mentőautó halad a rakparton 2020 februárjában. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

És most az olvasóinkban felmerült kételyek, kérdések, felvetések, és az azokra a saját gondolataink:

Szerintem eddig is jól megvoltak egymással az autósok és a gyalogosok.

Az autósok bizonyára jól megvoltak, amikor hatvannal végigmentek a rakparton, a gyalogosokat azonban kicsit jobban frusztrálták az autósok. Kezdve azzal, hogy zebra híján várni kell az átkeléssel, és folytatva a zaj- és levegőszennyezéssel.

Ha lezárják a rakpartot, akkor több autó lesz a belvárosban. Hol itt a zöldváros?

Jogos kérdés, mert valóban növekedni fog a forgalom, de nem a belvárosban, hanem az annak a peremén húzódó kiskörúton, illetve a nagykörútnon. Mivel azonban jó eséllyel a forgalom kettéoszlik erre a két körútra (esetleg a harmadikra is), és mivel ezek hosszabbak is, mint a rakpart, ez a forgalom jelentősen el fog oszlani. És hogy miért oszlana el? Mert a rakpartot nem azok használják, akik a belváros egyik feléből a másikba mennek, hanem mondjuk azok, akik Alsóvárosból Felsővárosba, vagy Tápéról Gyálarétre. Ezeknek az embereknek pedig több körút is rendelkezésükre áll, és kedvükre választhatnak majd, hogy melyiken autóznak végig a szombati-vasárnapi enyhébb forgalomban.

A harmadik híd megépülte előtt nem lehet lezárni a rakpartot. Ez kész öngyilkosság!

Megint csak megjegyzem, hogy nem vagyok közlekedési szakember, de annak ellenére sem értem ezt a felvetést, hogy azért igencsak jártasnak tartom magamat a témában. A harmadik Tisza-híd (ami lássuk be, soha nem fog megépülni) elsősorban a Belvárosi, és valamelyest a Bertalan hidakat fogja tehermentesíteni. A rakpartot legfeljebb a körutakkal hozhatjuk párhuzamba, a hidakkal már kevésbé, előbbi ugyanis nagyjából az észak-déli forgalmat bonyolítja, míg utóbbiak a kelet-nyugatit. Aki átkel egy hídon, az utána csak a legritkább esetben használja a rakpartot. Ha például Újszegedről a szegedi oldal északabbi területeire megyünk, akkor a Bertalan hidat használjuk csak, ha a középső vagy délebbi részekre, akkor pedig a Belvárosit. Talán nincs is olyan szcenárió, hogy a hídon történt átkelés után a rakpartot kelljen valakinek használnia, persze ha csak nem kocsikázni támad kedve.

Hol fognak gangelni a tuningautósok és motorosok szombat esténként?

A gyorsulgató autók és motorok nem tartoznak bele egy belváros képébe, főleg nem esténként, amikor az itt élők aludni térnek. A csendben autóik körében ücsörgők pedig talán tudják nélkülözni azt a két estét a hetükből, nem tudom. Ez egy tesztidőszak. Ha az látszik majd, hogy mindenki gyorsulgatni meg kocsizni akar majd a rakparton, gyalogosok és bringások pedig nem lesznek, akkor nyilván visszaáll majd a rend az eddig megszokottakra.

A messziről érkezettek nem fognak tudni hol parkolni.

De, fognak tudni. A belvárosban, ingyen. Nem azon a néhány tucat parkolóhelyen múlik.

A rakpart ronda, minek menne oda bárki is?

A rakpart azóta ronda, hogy az 1970-es években az autósoknak adták át az akkori közlekedési trendeknek megfelelően. Nemrégiben írott véleménycikkemben erről bővebben, képekkel illusztrálva, írtam. Ha most fokozatosan visszafoglalják a korzózó, kikapcsolódó emberek, akkor megszületik az igény arra, hogy újra klassz hely legyen. Meg mondjuk az önkormányzat igazán ültethetne fákat ide.

Több lesz a szemét a rakparton.

Röviden: nem.
Hosszabban: nem a rakpartlezárás miatt lesz több szemét, hanem mert Szeged bizony közel van a Balkánhoz, és ez a viselkedésünkön is meglátszik. Bécsben miért nem szemetelnek az emberek? Ha több szemét is lesz (ami nem biztos), ez nem valódi ellenérv.

A mentőautók sem mehetnek majd át?

Az eredeti elképzelés szerint teljesen lezárta volna az önkormányzat a rakpartot, később azonban meggondolták magukat, az új verzió szerint a mentőautókat átengedik. Ennek technikai részletein dolgoznak.

 

Frissítés (21:03): Felmerült annak is a kérdése, hogy a turistabuszok hol és hogyan parkolnak majd. Erre a következő választ adta a város: „A Novotellel szemben, a Tisza parton, a régi trolimegállóban lesz lehetőség. Max 30 perc, ki- és beszállításra.”

 

Nyitókép: Dernovics Tamás / Magyar Építők

, ENT_QUOTES)?>" title_text="" order_type="social" title_text_color="#000000" title_text_font_size="22" title_text_font_famely="monospace" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="random" count_of_comments="2" ]