Mennyi lesz a valós menetidő a szabadkai vasúton?

Lázár János és a MÁV szerint 30-40 perc alatt teszik majd meg a vonatok a 44 kilométeres távot úgy, hogy közben a szerelvények átlépik a schengeni határt is. Az Átlátszó nevű tényfeltáró blog a minap foglalkozott a témával azt pedzegetve, hogy vajon a hivatalosan beharangozott menetidő mennyire valós adat.

Mi is megírtuk, hogy az egyvágányú pályát villamosítják, új megállót is létesítenek, illetve felújítják a meglévőket, Szeged-Rendezőnél a reptéri ív kivételével a nyílt pályán mindenhol 120 km/h lesz az engedélyezett sebesség, valamint meglepő módon ETCS L2 biztosítóberendezést építenek ki. Ami talán annyira mégsem meglepő annak fényében, hogy tulajdonképpen a vonalat a híres-neves belgrádi projekt terelőútvonalaként újítják fel a Mészáros Lőrinc-féle kivitelezővel és a kínaikkal közösen, 750 milliárd forintért, ami elkerüli Szegedet is magát, de ez már egy másik téma. Egyébként csak a magyar szakasz készül el 2022-re, a szerbiai szakaszt később, magyar hitelből akarják felújítani.

Mint írják, Lázár János és a MÁV Zrt. hivatalos sajtóanyaga által 30-40 perces menetidő volt megadva a 44 kilométeres szakaszra, azaz Szabadkáig. Ez azonban lehet, hogy nem fog összejönni, több oknál fogva sem. Egyrészt Szerbia nemhogy a schengeni övezetnek, de még az EU-nak sem tagja egyelőre, ezért van ellenőrzés a határon, ami időt igényel. A másik dolog, hogy forrásuk szerint

a MÁV által vállalt hivatalos menetidő nem azonos az utazási idővel,

előbbinek ugyanis nem része a határon való várakozás, így ezt nem számolták bele. De akkor mégis mennyi lesz a valós menetidő? Az is igaz, hogy autóval, illetve busszal érkezőknek is át kell kelniük a határon, sokszor szólnak a hírek a hatalmas sorokról, tehát a vasút még így is bőven megérheti, de.

A blog több példát is hoz, a kelebiai vonalon közlekedő Ivo Andric gyorsvonat 30 percet áll a határon. Még rosszabb a helyzet, a másik külső határt, az ukránt nézzük. Ott a Munkácsra tartó Latorca IC menetrend szerint kicsivel több mint egy órát áll Záhonyban, de a Románia, vagyis uniós szomszédunk felé tartó Fogaras IC-nek is 40 perces várakozást állítottak be a határ előtt. A Horvátország felé közlekedő Agram gyorsvonatnak csak 14 percet kell várnia Gyékényesen. Vagyis a határátkelés jelentősen lassítja a vonatokat. Az egykori röszkei menetrendben 13-15 perc volt menetrend szerint a határellenőrzés, igaz, akkor meglehetősen kicsi motorvonatok jártak arra, és alig utaztak rajtuk. Ezek alapján tehát a 30-40 perces menetidő álom lehet, ebbe bele kell kalkulálni még legalább 13 percet a határon. Vagy mégsem?

Bár még nincs végleges szakmai döntés, lehet hogy megtakarítják a határon ácsorgást egy kis logisztikával. Szó volt ugyanis arról, hogy a határellenőrzést – a Tiszához hasonlóan – Szegeden végeznék, így a vonatnak nem kell majd megállnia emiatt határellenőrzés végett. A MÁV Átlátszónak írt válaszlevelében azonban erről még csak említés sincs. Mint írják, „a menetrendi tervezések, egyeztetések a határátmeneti rendészeti technológia véglegesítése után kezdődnek. (…) Az adott határátmeneten általánosan jellemző vizsgálati és kezelési időket figyelembe véve határozták meg a menetrendi várakozási időket. A vonatok csak akkor indulhatnak tovább, ha arra az ellenőrző szervektől engedélyt kapnak”. Nem tudni tehát, pontosan hogyan alakul majd a rendszer, de ha nem jön be Lázárék változata, akkor a 40 perc is kevés lesz a két nagyváros közti útra.

, ENT_QUOTES)?>" title_text="" order_type="social" title_text_color="#000000" title_text_font_size="22" title_text_font_famely="monospace" title_text_position="left" width="100%" bg_color="#d4d4d4" animation_effect="random" count_of_comments="2" ]