Még az idén aláírhatják a Szeged – Szabadka vasútvonal felújítását

Főként vasútfejlesztésről, valamint a Magyarország és Szerbia közötti határátkelők helyzetéről tárgyalt csütörtökön Szabadkán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével – írja az MTI.

 

Hirdetés
Hirdetés

Palkovics László ezzel a látogatással készítette elő pénteki belgrádi látogatását, amelynek során Zorana Mihajlovic szerb infrastruktúraügyi és közlekedési miniszterrel tárgyal majd. A témák között főként a két ország közlekedési ügyei kerülnek majd előtérbe, így a Szeged és Szabadka közti vasútvonalról is szó eshet.

 

0-24 nyitva tartásúra bővítenének több határátkelőt

 

Palkovics László kiemelte, hogy a jó magyar – szerb viszonynak nem felel meg az a mód, ahogyan jelenleg a határátkelők működnek, és ezen segíteni kell. Mint mondta, a VMSZ elnökével az autópályán fekvő határátkelőről, valamint a kisebb határátkelők nyitva tartásáról tárgyalt. Szándéka szerint hamarosan létrejöhet egy munkacsoport, amely a határ menti kérdések áttekintésével foglalkozik majd.

Kiemelte továbbá, hogy a hamarosan megtartandó magyar – szerb kormányülésen több gazdaságfejlesztési megállapodást is aláírnak majd, de emellett a kutatásfejlesztéssel, innovációval, technológiai fejlesztéssel kapcsolatos megállapodásokra és több közlekedéssel kapcsolatos megállapodásra is lehet számítani.

Pásztor István rámutatott, hogy régi gyakorlat már, hogy amikor a magyar kormány bármely tagja Belgrádban tárgyal, előtte egyeztet a VMSZ-szel, így most is olyan témákról esett szó, amelyekről Palkovics László pénteken Zorana Mihajloviccsal egyeztet.

A csütörtöki szabadkai találkozón fontos téma volt a határátkelés is. Nemcsak a határátkelők nyitva tartásáról esett szó, hanem Pásztor István arra is kérte a magyar kormányt, hogy legyen nyitott az autópályán fekvő határátkelő gondjainak kezelését illetően. A határátkelőn folyamatosak a többórás várakozások, és ezt például azzal lehetne kezelni, hogy más, közeli átkelők nyitva tartását, amelyek jelenleg 7 és 19 óra között tartanak nyitva, 24 órásra változtatják, valamint nagyobb kapacitást biztosítanak az autópályán fekvő átkelőn. Ez nem annyira a turistáknak okoz problémát, inkább azoknak, akik mindennap ezeket a határátkelőket használják – magyarázta. Ez nem politikai kérdés, hanem technikai, tehát könnyen kezelhető – mondta Pásztor István.

Hozzátette, hogy a teherautó-forgalomról is tárgyalni kell, mert sem gazdasági, sem áruforgalmi szempontból nem elfogadható, hogy a teherautóknak nagyon hosszú ideig kell várakozniuk a határtákelőkön.

 

Még idén aláírnák a vasutat

 

A Budapest – Belgrád vasútvonal mellett kiemelt figyelmet fordítottak a Szeged – Szabadka – Bácsalmás – Baja – vasútvonal felújítására, azon belül is a Szeged – Szabadka szakaszra. Az a szándék – magyarázta a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke -, hogy még az idei év folyamán aláírják a vonatkozó megállapodást, és szintén még az idén megteremtődjenek a feltételei annak, hogy a felújítás megkezdődjön. Hozzáfűzte, a remények szerint körülbelül két és fél év alatt be is fejeződhet ez a felújítás. (MTI)

röszke szeged szabadka vonat sínbusz vasút határ f garai szakács lászló
Szerb vonat döcög valahol Röszke és Szabadka között még a vonal 2015-ös bezárása előtt. Fotó: Garai Szakács László