Máté Bence kiállítással érkezik nyáron Szegedre, de valami nem stimmel

2652eeea093d9b6e253349f84462f399

Máté Bence mintegy hatszáz természetfotójából nyílt szabadtéri kiállítás szerdán Budapesten, a Szent István Bazilika előtti téren. A tárlat nyáron Szegedre is ellátogat – írja az MTI.

Hirdetés

A dolog nagyságát adja, hogy a megnyitón Áder János köztársasági elnök is beszédet mondott.

 

„Máté Bence képein a madarak és az állatok olyan természetes módon viselkednek, hogy jó látható, még csak nem is sejtik, hogy valaki figyeli őket. Neki köszönhetjük, hogy benézhetünk a gyurgyalag tollai közé, beállhatunk a levélvágó hangyák szorgos menetébe vagy meghúzhatjuk a leopárd bajuszát” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy az alkotó még csak 34 éves, de már nemzetközi hírű fotós.

A tárlat nemsokára országos turnéra indul:

  • áprilisban Debrecenben,
  • májusban Gödöllőn,
  • júniusban Egerben,
  • júliusban Keszthelyen,
  • augusztus 8. és szeptember 8. között Szegeden,
  • majd szeptemberben még Győrben,
  • októberben pedig Miskolcon lesz látható.

Akinek pedig déjà vu érzése van, az nem téved, ugyanis az A Kiállítás névre hallgató tárlat 2018-ban már szerepelt Szegeden. Akkor azonban csak tesztelték, hogyan teljesít a különlegesen megvilágított fényképgyűjtemény szabadtéren.

A tárlat tavaly júliustól több héten át volt megtekinthető a Klauzál téren. Az, hogy idén Szegeden pontosan hol lesz látható, nem derült ki, ahogyan az sem, hogy például Pécsen vagy más nagyobb városokban látható lesz-e.

máté bence klauzál tér f máté bence
A tárlat első napja 2018 július 18-án. Fotó: Máté Bence
33ef6cf9d796c65270d6b8e9e67edbe5
A megnyitó 2019. március 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Az elmúlt húsz év képanyagából válogatott bemutató célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelem és a még védhető értékek fontosságára. Az alkonyat után belülről megvilágított 15 tablópáron színviláguk és tematikájuk alapján csoportosítva láthatóak a képek.

Az egyik oldalon egy nagyméretű fotó alatt az adott projektet bemutató néhány mondatos szöveg olvasható hat nyelven, a másikon 10-30 kép látható egy-egy mondatos magyar és angol nyelvű leírással.

 

Nyitókép: a megnyitó 2019. március 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI