Magyar és szerbiai kutatók indítottak közös programot a vizes élőhelyek védelméért

A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek.

Az Alföldön a mesterséges csatornahálózatot a 20. században hozták létre. A terület magyarországi részén – hivatalosan – 4723 kilométernyi csatornarendszer található, de a “partizán csatornákkal” együtt a tényleges hossz ötezer kilométer lehet a Kiskunságon. Annak idején ezek feladata volt a belvizek elvezetése, hogy a tavakat, vizes élőhelyeket, lápokat lecsapolva a területeket művelés alá lehessen vonni. Az SZTE Ökológiai Tanszékének tudományos munkatársa, Tölgyesi Csaba szerint azonban a térség a kiszáradását nemcsak a vízelvezető csatornák okozzák, hanem jelentősen hozzájárul a klímaváltozás, a kommunális vízhasználat, az öntözés és az erdőterületek növelése is.

Hirdetés

Sok helyen, ahol a táj már kiszáradt, ezek a csatornák menedéket nyújtanak a nagyobb vízigényű állat- és növényfajoknak. A szakemberek elképzelése szerint a csatornák vízelvezető képességének csökkentésével lehetne megőrizni ezt a funkciót. Többek között érdemes lenne bizonyos szakaszokon rövid áttöltéseket kialakítani, növelni a zsiliphálózat sűrűségét. A projektben érintett terület két zónából áll: a Palicsi- és Ludas-tó néhány tízezer hektáros vízgyűjtő területe érinti Vajdaság északi és a Kiskunság déli részét is, ez teszi kiemelten fontossá a határon átnyúló kooperációt.

A cél, hogy az ezen a területen megtalálható állat- és növényfajok kipusztulását megakadályozzák és lassítsák úgy, hogy vizes menedékhelyeket tartanak fenn. Ezek a csatornák zöld folyosókat képeznek a tájban, ezáltal egymástól elszeparált élőhelyeket is összeköthetnek. A kezelési terv megvalósításával számos különleges faj – védett halak, mint a lápi póc és a réti csík, a kétéltűek közül a vöröshasú unka vagy a megritkuló zsombéksás, illetve a kihalás szélére sodródott vidrafű – is megóvható.

A kétéves projektben a szegedi egyetem szakemberei együtt dolgoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vízellátási és környezetmérnöki intézete, a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület és a Palics-Ludas Közvállalat munkatársaival. A fajmentő projekt résztvevői a megvalósítás során maguk is figyelnek arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak munkájuk közben. A szakemberek több tízezer kilométert tesznek meg terepen, miközben járműveik szén-dioxidot juttatnak a légtérbe, mellyel folyamatosan hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Az SZTE történetében először terveztek be a projektbe olyan szolgáltatást, amely lehetővé teszi az ökológiai lábnyom eltüntetését. Az egyetem – a World Land Trusttel együttműködve – akkora méretű esőerdő erdészeti beavatkozás alól történő végleges mentesítését biztosítja, amekkora képes a projekt során termelt szén-dioxidnak megfelelő mennyiséget kivonni a légkörből. (via MTI)

 

Nyitókép: a szegedi Fehér-tó. Fotó: Wikipédia