Hirdetés

Ma is ad munkát a bíróságnak a kormánymédia

A szegedi Fidesszel is összevesző, de azért Botkával még mindig a Szeviép-ügy kapcsán sokat pereskedő Szabó Bálint jogászcége rakta ki az alábbi képet a Facebookra a Szegedi Törvényszék egyik mai tárgyalási jegyzékéről, amelyet értelemszerűen ő az első sorban lévő saját tárgyalása miatt osztott meg.

Likvid Kontroll Kft.

Ma újabb Botka László kontra Szabó Bálint per a Szegedi Járásbíróságon…

De a kép érdekes a többi sor miatt is, miután egy polgármesteri ambíciókat dédelgető politizáló jogász versus polgármester-ügy lement, utána zsinórban következhet is egy szocialista EP-képviselő három sajtópere a kormánymédia ellen vélhetően ugyanabban a szeviépes házfelújítós ügyben, amit ha a kedves Olvasó esetleg hatalmas szerencsével elkerült, akkor mai mazochizmus-túltengésének délelőtti kiélésében kattintson errefelé.

Úgy néz ki, nem újította föl a Szeviép tízmilliókból Ujhelyi István házát

Baranyi Sándor, a Szeviép egykori vezetője, akit a dél-alföldi építőipari vállalkozás csődje kapcsán első fokon hat évre ítélt a bíróság, és jelenleg is folynak a tárgyalásai, több kormányközeli médiumban (a Délmagyarországban, majd az Echo illetve Hír TV-ben) tett a szegedi baloldali városvezetésre terhelő nyilatkozatokat.