Lézeres berendezés bérlése miatt jelentették föl Szabó Gábor volt rektort

Egy magánszemély jelentette föl Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) volt rektorát egy lézeres berendezés bérlése miatt – értesült a 24.hu. A kormánypárt polgármester-castingján is felmerült egykori egyetemi vezető mellett Majó-Petri Zoltán, azóta a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) igazgatója is aláírta a szóban forgó szerződéseket, aki a Szegedma.hu-nak azt mondta, azokat nyílt közbeszerzésen a legkedvezőbb ár mellett kötötték meg.

Fotó: Szeged TV

Egy magánszemély jelentette föl Szabó Gábort, az SZTE korábbi rektorát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál a 24.hu információja szerint. A portál úgy tudja, a feljelentés tárgya az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos visszaélésgyanús ügy, egészen konkrétan egy lézeres berendezés bérlése volt. A mostanáig ismeretlen feljelentő szerint ugyanis túl drágán bérelték a műszert –

Hirdetés

olyannyira, hogy a bérleti díjból néhány hónap ráhúzással kijött volna a gép megvásárlása is.

Az ominózus szerződést Majó-Petri Zoltán is szignózta, az SZTE akkori gazdasági és műszaki igazgatója, (aki azóta az SZKT igazgatója). Ő a Szegedma.hu-nak azt mondta, nyílt közbeszerzésen a legkedvezőbb ár mellett kötötték meg ezeket a megállapodásokat. Majó-Petri elmondta, egészen pontosan egy pumpalézerrel egybeépített femtoszekundumos Ti:zafír oszcillátor bérléséről szólnak, és az interneten elérhetők.

Erre egy nyertes nemzetközi tudományos program és forrás állt rendelkezésre az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén – mondta el az egykori igazgató -, amelyhez elmondása szerint nyílt közbeszerzésen a legkedvezőbb ár mellett kötöttek 18+18 hónapos szerződést a budapesti RK Tech Kft-vel 2014 őszén,

és ezt ma sem jegyezné ellen másként.

A lapnak azt mondta:

  • Havonta bruttó 4381 euróért, tehát 2014. november 4-i árfolyamon 1 millió 380 ezer forintért bérelték a berendezést.
  • Így a három évre szóló bérlésért összesen bruttó 50 millió körül kellett fizetnie az egyetemnek a szerződés napján kötött árfolyam mellett.

(via 24.hu, SzegedMa)