Lesz egy fedett uszodánk

  • Elérte azon fázisát az új szegedi uszoda kivitelezése, melynél már határozottan felismerhető az épület a látványterveken szereplőkhöz képest is.
  • A szakma és civilek is évtizedeken át lobbiztak a megépültéért kisebb-nagyobb erőbedobásokkal és sikerekkel, most azonban végre valóban megépül.
  • Ráadásul – ellentétben a Temesvári körúti létesítménnyel ezt nem fogják időközben kézilabdacsarnokká kinevezni még átadása előtt. Bár abban van valami irónia, hogy néhány tíz méterrel arrébb épp mostanában kezdik építeni az új kézicsarnokot is.
  • Az eredetileg tervezett 4 helyett 16 milliárd forintból, állami támogatásból felépülő komplexum alapkövét még 2018 augusztusában helyezték az Etelka sor melletti terület földjébe, a befejezést eredetileg 2019 végére datálták, ez azonban valamennyivel csúszik.
  • A közel 13 ezer négyzetméteren elterülő uszoda fölé a napokban a szegedi Dronair-csapat szállt fel, hogy bemutassa azt.

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair

 

Fotó: Dronair