Lázár János újjáépítené a Pécs – Szeged – Nagyvárad vasutat

Közel 400 kilométernyi gyorsvasút megépítésről beszélt Lázár János szerdán Pitvaroson.

Hirdetés

A sajtótájékoztatón a kormánybiztos főként helyi dolgokról beszélt, de kitért arra is, hogy még december végén egyeztetett Szabadkán Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével az ügyről. A Déli Vasút névre keresztelt összeköttetés Pécs és Szeged között futna, sőt tovább menne egészen Nagyváradig, így összesen három országot érintene.

 

Szeged és Hódmezővásárhely között ez a projekt már folyamatban van, a Hódmezővásárhely-Békéscsaba-Gyula vonalon pedig előkészítés alatt áll. A felújításokkal lényegesen csökkenhet a menetidő, Szeged és Szabadka között mintegy 30 percre, Baja és Szeged között pedig 1 órára – írja a Magyar Szó.

Egy lehetséges vonalvezetés.

Pásztor és Lázár megállapodása szerint indítványozni fogják a kormánynak, hogy 2022-ig építsék újjá a Szabadka és Szeged közötti vasúti pályát, és kezdjék meg a Baja és Szabadka közti vonal újjáépítésének előkészítését.

A Szeged és Baja közötti vasút újjáépítése már sokszor felmerült a rendszerváltás óta, de a pécsi vagy nagyváradi hosszabbítás viszonylag új. További érdekesség, hogy a napokban jelentették be azt is, hogy Debrecen és Pécs között, Szeged érintésével épülne meg egy négysávos gyorsforgalmi út is.

Ilyen vasútvonal egyébként már korábban is létezett: 1871-ben készült el a Nagyvárad-Békéscsaba-Szeged-Szabadka-Eszék vonal, majd később, egy az 1910-es évekre felépült Duna-hídnak köszönhetően már Pécsig is el lehetett vonatozni Szegedről.

 

Nyitókép: illusztráció, Szémán György / Fortepan