Kiderült hol készült a rejtélyes fotó Szent-Györgyiről

1.jpg

Még tavasszal került fel a Fortepanra egy fénykép, melyen Szent-Györgyi Albert látható egy oldalkocsis motorkerékpáron mosolyogva.

A Fortepan-képek megfejtésével foglalkozó fórumon azonnal megállapították, hogy a felvétel Szegeden készült, amit bár vita nem követett, de többen megkérdezték, hogy mégis hol? Ilyen szerkezetű ház, mint ami a háttérben áll, senki sem tudott Szegeden felidézni, és az is biztos, hogy azóta nem bontották le, hiszen egy nagyobb építményről van szó.

Hirdetés
2.jpg
Az épületrészlet.

A legnépszerűbb találat a Honvéd téri laktanyát hozta fel, mint a kép készültének helye, azonban ez sem teljesen azonos, hiszen egyszerűen ritkábban vannak az ablakok, mint a képen szereplő épületen.


Most azonban fény derült rá, pontosan hol készült ez a rejtélyes szegedi felvétel:

| hát Budapesten!

A képet 1938-ban készítették a Vörösmarty utcában.

 

A kép leírása az Autó-Motor magazinban 1973-ból a következő: „Ez alkalommal kaptuk Urbach Lászlótól ezt a fénylépet, amelyről dr. Szent-Györgyi Albert, a szegedi egyetem professzora mosolyog. Mellette az oldalkocsiban a BSA-képviselő, aki most elmondta: a Nobel-díjas tudós egyik kedvenc hobbyja volt a motorkerékpár. Egy alkalommal azzal állított be hozzá, hogy oldalkocsit szeretne kapcsoltatni a motorjához. Ámbár erről Urbach lebeszélte, mert azt veszélyesnek tartotta, a professzor ragaszkodott elképzeléséhez, de miután kipróbálta  „oldalkocsizást”, elállt a tervétől. Ez a fénykép a nevezetes próbaúton készült a Hunyadi téren, 1938-ban.”

Ez a rejtély is megoldva!

 

Nyitókép: Fotó: Kelemen Zsuzsa / Fortepan