Késsel fenyegetve akarta elüldözni Szegedről, miután kirabolta

Erőszakkal elvette a pénzét, és azzal fenyegette, hogy késsel felvágja a hasát, ha nem hagyja el a várost – most épp ezzel gyanúsítják azt a férfit, akinek sok van már a rovásán: korábban ugyanez ellen a sértett ellen is követett el már bűncselekményt, akit régóta félelemben tartott.

Szombaton este tízkor az egyik szegedi útkereszteződésben találkozott össze két férfi, akik közül az egyik a másikat, aki egyébként gondnokság alá volt helyezve, már régóta félelemben tartotta. Szombat este mikor összefutottak, belekötött, többször arcon ütötte, leköpte, majd kést vett elő, és azzal fenyegette, hogy

Hirdetés

ha nem hagyja el Szegedet, felvágja a hasát a késsel.

Ezután tovább rángatta, majd a késsel megfenyegetve arra kényszerítette, hogy a nála levő 2500 forintot adja oda neki. A Szegedi Járási Ügyészség indítványozta az egyébként visszaeső bűnöző gyanúsított letartóztatását egy hónapra a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

Ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indult eljárás. Az elkövető ellen több büntetőeljárás van folyamatban jelenleg is hasonló jellegű bűncselekmények miatt, és olyan is van köztük, amit ugyanaz ellen az ember ellen követett el, mint akit most késsel fenyegetett. Az ügyészi indítványról a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója ma dönt.

(Delmagyar.hu, illusztráció: express.co.uk)