Júniusban végeznek az Odessza városrész felújításával

A tavaly április elején, azaz ma pontosan egy éve kezdődött felújítás, a Rádió 88 információ szerint, idén júniusban befejeződik.

Hirdetés

Odessza Szeged legrégebbi lakótelepe. Nevét a testvérvárosunk Odessza adta, ahol cserében egy utcát hívnak „Szegedszkaja”-nak. Határai a Torontál tér, Alsó-kikötő sor, vasúti töltés, Temesvári körút és Székely sor. Az 1960 és ’64 között épült lakótelep az évek során elhasználódott és már egyáltalán nem volt korszerű. Ráfért a felújítás.

Az összesen 900 millió forintból – aminek 820 milliója uniós forrás – megújuló városrészben, eredetileg tavaly decemberben fejezték volna be a munkálatokat. Idén februárban már úgy nézett ki, hogy csak a nyár közepén fognak végezni. Ehhez képest most egy hónappal korábban már átadják a megújult Odesszát.

 

Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója a rádiónak azt is elmondta, miért csúsztak a munkálatok. Beszámolójuk szerint előre nem látható tényezők akadályozták a folyamatokat, mint a közműcsatlakozási, illetve épületszigetelési problémák.

A felújítással a városrész új zöldterületeket, jobb járdákat és sétányokat, játszótereket, sportpályákat és egy kültéri fitneszpályát is kap. Ezeken kívül akadálymentes buszmegállókat, kerékpártárolókat, és korszerű világítást is telepítenek Odesszába, valamint egy új tanösvény fogja bemutatni a városrész természeti és helyi értékeit, illetve megújul a közeli piactér is.

A munkálatok során 110 fát ültetnek, több mint 22 ezer négyzetméter területet gyepesítenek, amiket modern, 2500 méteres öntözőrendszer lát majd el vízzel, és közel 5000 cserjét telepítenek.

 

Nyitókép: Odessza városrész látványterv Fotó: szegedvaros.hu Forrás: szeged.hu, szegedma.hu, rádió88,