Ha ma csak egy Noir-filmet nézel meg szegedi villamosokról, ez legyen az!

Vannak videók egy város életében, amelyeket a lakók nagy része ismer. Ha valaki megkérdezni a barátját a buszon, hogy „Szeged Miami-t ismered, ugye?”, akkor biztos többen fognak elmosolyodni. Illik is tudni, mi az a Szeged Miami. Egy másik ilyen videó – amire most bukkantam rá ismét sok év után – a Másfél – Villamos, amiről senki sem tudja mikor és hogyan jött létre, csak azt, hogy nagyon régóta fent van Youtube-on.

A videó teljesen azt a hatást kelti, mintha legalább az 50-es években készült volna, a betontáblás villamospálya azonban erősen 1987. utánra datálja a művet. Persze ha simán utánakeresnénk találgatás helyett, rögtön kiderülne, hogy 1997-ben készült, és a Másfél együttes írta a zenét hozzá.

De van még egy dolog, amit nem sokan tudnak: hogy egyáltalán miről szól a Villamos. Talán egy öngyilkosjelöltről, aki bosszúból eltéríti a villamost, ami nem ütötte el, mert áramszünet lett hirtelen. Mindez semmit sem számít, hiszen a filmnek olyan hangulata van, hogy azt egyszerűen csak látni kell, és nem tudni. És persze nem csak látni, hiszen a legütősebbek benne azok a hanghatások.

| Az ajtók csapódása, a menetszabályzó röcsögése, és persze ahogyan felbőg a 662-es Bengáli, amikor kiáll a színből.

 

 

Érdekel mi történik Szegeden, mik épülnek, vagy épp milyen kincsek tűnnek el az utcákról? Kövesd a Szegedert Facebookon és Instagramon.

 



Tovább is van...