Amerikai krimisorozatot forgatnak, Madrid lett a szegedi belvárosból

Piros-sárga-piros lobogók, spanyol feliratos üzletportálok és utcanévtáblák – ezek jellemzik most leginkább a szegedi Klauzál teret és néhány környező utcát. Hamar híre kelt, hogy filmforgatás jött a városba, azt azonban sokáig nem lehetett tudni, hogy mit is forgatnak. Cikkünkben elárulunk mindent, amit ennyi idő alatt sikerült kiderítenünk.

20 óra után néhány perccel érkeztünk meg a Széchenyi térre Legény Dániel kollégámmal, hogy jobban szemügyre vehessük a helyszínt. Itt nemigen lehetett még sejteni, hogy nagyszabású forgatásra készülnek épp néhánytíz méterre tőlünk, erre egyedül a Kiss Menyhért utcában felsejlő néhány teherautó utalt. Közelebb érve aztán már tisztán látszik, hogy közel tíz furgon és dobozos teherautó blokkolja a teljes utcát, a Klauzál tér sarkától a Széchenyi tér sarkáig.

A forgatásról készült videónk alább tekinthető meg:

Hirdetés

Ilyen, amikor fél nap alatt Madriddá alakítják a szegedi belvárost

Piros-sárga-piros lobogók, spanyol feliratos üzletportálok és utcanévtáblák – ezek jellemzik most leginkább a szegedi Klauzál teret és néhány környező utcát….

Fotó: Bálint András / Szegeder

A két oldalsó parkolósávot és az úttestet is elfoglalják, a Széchenyi tér felőli végen az egyikből büdös gőzfelhő jött, bizonyára olajkályha mehetett odabent. Pár méterre két biztonsági őr ücsörög a Spar egyik ablakában, egyikük ölében aktatáska, abban kétrészes rezsó, de a kotyogós kávéfőzőért sem kell messzire menni, az közöttük áll a hideg műkövön. Tőlük, vagy más biztonsági emberektől nem tudtunk meg sokat, hiszen őket értesítik legkésőbb és nem is tűntek úgy, mint akiket egyáltalán érdekli a film.

 

Pruebe nuestro desayuno

Ahol máskor piros-fehér-zöld zászlók lógnak a Kárász utcán és a Klauzál téren a falra szerelt kandelábereken, ott lobogtak most a spanyol zászlók, amelyek méginkább mediterrán hangulatúvá varázsolták Szeged sétálóutcáját. Az utcákat, a teret vagy éppen az embereket talán nem szükséges lecserélni (bár utóbbiak tán nem öltöznek oly divatosan, mint a spanyol fővárosban), a magyar feliratoktól hemzsegő üzletkirakatokat azonban annál inkább, és ez részben már vasárnap estére nagyjából elkészült.

Van olyan üzlet – például a Budapest Bank –, ahol csak simán letakarták a kiírást, olyan is – Zöldlevelecske, Hatos rétes, Oberbank stb. –, ahol nem csináltak semmit, mert nem látszanak majd a felvételeken, de akad szép számmal, amihez hozzányúltak. A Virág cukrászda kiírását nemzeti zászlókkal fedték el, a Rossmann ablakain spanyolul írják, hogy „descuento de 25% todos los viernes”, azaz hogy péntekenként 25% kedvezményt kapunk az üzletben. Itt érdekes, hogy az egyik oldalon az utolsó szó „viernes”, azaz péntek, a másikon pedig „vernes”, ami nem jelent semmit. A Kígyó Patikából is szép farmaciát faragtak, tele van mosolygós fiatalokkal és öregekkel minden ablak, körülöttük spanyol reklámszövegek.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A legszembetűnőbb kétségtelenül az A Capella üzletportálja, ahol nemcsak, hogy nem cserélték vagy fedték le a cukrászda nevét, de még tovább is vitték annak brandjét. Ki van írva alá, hogy „prubebe nuestro desayuno”, azaz hogy próbálja ki a reggelinket, a bejárat mellett pedig egy egész üveget lematricáztak az árakkal és a kínálattal. Elvitelre például €2.20-ért kapunk lattét vagy espressót, €4.00-ért cappucinót vagy ristrettót, €3.50-ért cortadót, €6.00-ért pedig chai lattét. Az árak úgy-ahogy tükrözik a szegedieket is, bár már abból is látszik, hogy díszletről van szó, hogy egy cortado közel háromszor annyiba kerül, mint egy latte.

Bal: Puerta del Sol, Madrid (fotó: Tomás Fano / Wikipédia). Jobb: Klauzál tér, Szeged (fotó: Bálint András / Szegeder)

Az utcákat is átnevezték a hétfőn és kedden zajló filmforgatásra, a Klauzál térből például Puerta del Sol lett, ami Madrid egyik ismert tere (ez látható itt a fenti képen, baloldalt). Ez azért furcsa, mert bár van hasonlóság, azért eléggé merészen kell hunyorítani, hogy a Klauzál térre valaki azt mondja, hogy Madridban van, azon belül is egy jól meghatározott téren. Ami talán kevésbé vad, az az Oroszlán utcából varázsolt Avenida de Brasil, ami egy fás sétálóutca a spanyol fővárosban is.

 

FBI-nyomozók a Klauzál téren

Sikerült kiderítenünk, hogy milyen produkció forog: az FBI: International. Megmondom őszintén, amikor először hallottam, azt gondoltam, hogy ez valami igazi zsé-kategóriás akciófilm lesz, de kis kutatás után kiderült, hogy a CBS egyik új, saját gyártású sorozatáról van szó. A CBS ugye a Columbia Broadcasting System névre hallgató amerikai kereskedelmi televízió és rádiótársaság, egyike a három klasszikus nagy amerikai televíziótársaságnak az ABC és az NBC mellett. Olyan saját gyártású sorozataik voltak már korábban, mint az NCIS, a Big Brother vagy az elmúlt jó néhány Star Trek-sorozat.

2018-tól új sorozat jelent meg a csatornán FBI címmel Dick Wolf rendezésében, amelyet az IMDb felhasználói 6.8-ra értékeltek. A hivatalos leírás szerint a sorozat „bemutatja az FBI New York-i irodájának belső működését, felfedve a nyomozók különös képességeit, intellektusát és az általuk alkalmazott észvesztő technológiát, amivel a nagyvárost és az egész országot biztonságban tartják”. A sorozatot adják az USA mellett Magyarországon is, de a mi szempontunkból nem ez az érdekes, hanem az, hogy 2021. szeptember 21-én érkezik egy spinoff, azaz egy újabb sorozat FBI: International címmel, amelyben az FBI budapesti központján keresztül követhetjük végig, hogyan hárítják az USA elleni fenyegetéseket Európában és szerte a világon.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Az, hogy Budapesten játszódik Wolf újabb sorozata, csak júliusban derült ki. A Budapest Reporter ekkor azt írta, hogy a budapesti központú csapat feladata az amerikaiak elleni fenyegetettség csökkentése, miközben körbeutazzák a világot, eljutva számos országba. Mivel azonban lőfegyvert valamiért nem vihetnek magukkal, elsősorban az eszükre tudnak hagyatkozni.

A sorozatot hivatalosan a Wolf Entertainment és a Universal Television (a Universal Studio Group része) gyártja együttműködésben CBS Studios-zal. A főszereplő a 31 éves amerikai színész, Luke Kleintank lesz, aki korábban szerepet kapott már a Dr. Csontban (Finn Abernathy) és Az ember a Fellegvárban (Joe Blake) is. A csapat tagjai lesznek még Heida Reed, Vinessa Vidotto, Christiane Paul és Carter Redwood is.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Azt, hogy a sorozat gyártásban van, idén február 18-án jelentették be. A Szegeder információi szerint eddig szép számmal forgattak már magyarországi helyszíneken, a tököli repülőtér például new yorkinak volt eladva, egy Biatorbágy-közeli halastó pedig állítólag tengerpartként.

A sorozatnak még májusban jelent meg egy előzetese, ebben látszólag egy európai helyszín sincs (leszámítva néhány stock felvételt):

FBI: International (CBS) Teaser Trailer HD

FBI: INTERNATIONAL follows the elite agents of the FBI’s International division as they travel the world with the mission of protecting Americans wherever th…

 

Éles forgatás a belvárosban

Hétfőn délelőtt ismét kilátogattunk a helyszínre, ekkorra már igencsak élénk volt a belváros ezen része. A forgatás 11 óra körül a Deák Ferenc utcán zajlott, itt úgy-ahogy azt is sikerült elcsípni, hogy milyen fajta jelenetet rögzítettek épp. Kollégánk jelentése szerint össze-vissza rohangáltak a stábtagok, hogy minden a helyén legyen, majd pár percre feltűnt néhány főszereplő, akik beszélgetve sétáltak a Deák Ferenc utca lombjai alatt. Mindezt pedig fel is vették, természetesen.

Mindeközben a Klauzál téren még a díszletet véglegesítették, zászlókat szereltek fel, hasonlók. Itt 13 óra körül kezdődött meg a forgatás, amelyen közel száz statiszta is részt vett. Néhányukkal sikerült is beszélnünk, ők a nagy meleg ellenére folyamatosan kaptak vizet és azt is elmondták, hogy a forgatás alatt – amikor nem forog a kamera – elméletileg maszkot kellene viselni. Ezt a legtöbben nem tartották be a közel 30°C-ban. Azt azonban ők is tudták, hogy az FBI: International-ben fognak szerepelni, ez nyílt titok volt a Klauzál téren.

Egy jelenetben bőrdzsekibe öltözve beszélgetnek szereplők a cukrászdák előtt, miközben a statiszták a háttérben sétálgattak. Volt, aki természetesen sétált, de azért látszott az emberek többségén, hogy izgultak, oda-oda néztek, hogy éppen mi történik. Az egyik felvételt azért kellett leállítani, mert egy nő ledudált egy a Victor Hugo utcáról a tér felé átkelő gyalogost. Ahogy véget ért a rövid dudaszó, máris elhangzott, hogy cut, leállunk. Egy perc sem telt el, máris indultak újra.

Fotó: Bálint András / Szegeder