Ennyi volt, elfogyott a magyar krumpli

mezőgazdaság föld hegy domb taliándörögd f szűcs dániel szegeder

 

Hirdetés

Nem lehet már hazai burgonyát venni a boltokban, a legtöbb helyen francia és észak-afrikai kapható helyette – írja az Index.

A rosszabb minőségű krumpli termelői ára 130, a jobb 160-170 forint körül van, ami azt jelenti, hogy egy-egy kilót a boltokban 450 nagyjából forintért lehet hazavinni. Lassacskán azonban jelenik meg a magyar újburgonya, de az előzőekkel szemben ebből egy kilogramm akár 1200-1300 forint is lehet.

Az Index már februárban arról írt, hogy legkésőbb hó végéig elfogy a magyar krumpli, és onnantól heteken át csak importot süthetünk a fritüben. Ennek egyik oka az volt, hogy a hazai termelés egy jelentős része (5-10 ezer tonna burgonya) külföldi exportra megy, és ehelyett esszük mi a többnyire francia, szlovák és holland krumplit. A minénk pedig főként azért kerül Nyugat-Európába, mert akkor ott még nincs termés, és jól megfizetik.

 

Nyitókép: termőföld Taliándörögd és Kapolcs között 2019. április 22-én. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder