Hirdetés

Egészen érdekes érzés visszatérni a kicserélt Odesszába

  • Közel fél éves csúszással, de elkészült a város első lakótelepének, Odesszának a felújítása.
  • Az 1960-as évektől kialakított városrészt közel 900 millió forintért lényegében kicserélték.
  • Persze nem újították fel az egész városrészt, hiszen az majdnem egyharmad négyzetkilométer területű, de a főbb közösségi pontokat, tereket és a sűrűbben használt gyalogos zónákat megújították.
  • Ellátogattunk az új Odesszába, és hatalmasat csalódtunk.

 

A projekt talán egyik legvitatottabb eleme a Korondi utcai rendelőintézettel szemben épített híd. Ennek többször is nekiment a kormánypárti sajtó azzal az érveléssel, hogy veszélyes, és hogy teljes mértékben indokolatlan. Utóbbi valóban igaz, veszélyesnek viszont semmiféleképpen nem mondható. Persze, bele tud esni egy gyerek, de egy játszótér hasonló szintű károkat okoz, pláne a régebbiek. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Maga a híd fából készült, de van rajta egy üvegfal az egyik oldalán, melyen egy régi híd tervei szerepelnek. Az nem világos, hogy ezt a műtárgyat közlekedési vagy emlékhely célzattal létesítették-e, bár a kettő nem zárja ki egymást. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

De ha már emlékezet: pár méterrel arrébb egy helytörténeti tanösvényre tévedhetünk, ahol régi szegedi térképeket nézegethetünk. Odesszai beruházás révén várható lett volna, hogy ha nem is az összes térkép, de legalább egy fókuszál a városrészre, de ez nem történt meg, mindegyiken Szeged egészének fejlődése látható, pedig érdekes lett volna látni ahogyan Odessza ötven éve kinőtt a semmiből. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A térképek nagyobbik részén természetesen maga Újszeged sem szerepel, hiszen a városrész 1880-ig nem is volt Szeged része. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A Korondi és a Kockaház utca közötti kockaház-rengetegből egészen érdekes, valamelyest rejtett kijáratot ötöltek ki a tervezők a Csanádi utcai városrész-központ felé. Attól eltekintve, hogy saras időben használhatatlan lesz, egészen ötletes, és teljes mértékben fun. Persze ez csak egy alternatív közlekedő, van mellette több másik lehetőség is. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A Csanádi utca kockaházai elé fából készült passzázs, mely remekül foglalja magában az itt található vendéglátóhelyeket. Ha a nyári hőségben egy árnyékoló vásznat is felhúznának rá, alá pedig teraszokat létesítenének, úgy lényegében egy egészséges, teljes értékű központja lenne a környéknek, ami egyébként is az egyik leggazdagabban szolgáltatásokkal ellátott lakótelep Szegeden. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
Hirdetés

 

Erre példa az is, hogy az út túloldalán található egy piactér, de van pár száz méteres körzetben Spar, gyógyszertár, felnőtt- és gyermekorvosi rendelő, általános iskola, középiskola, óvoda, és kicsit messzebb a sportuszoda is elérhető. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A piac maga egyébként a város legmenőbb piaca díjért is útra kelhet majd, hiszen bár elég gyér, építészetileg talán a legérdekesebb a nem túl erős mezőnyben. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

 

A városrész felújításakor főként vörös térkövet használtak, de a piacon például sárgára váltottak. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A környék tán legismertebb szobra a Csanádi és a Vedres utcák találkozásánál, a háttérben pedig egy napóra. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Odessza új utcabútorai türkizek és narancssárgák, a két szín pedig egészen jól harmonizál egymással és környezetével. Ilyen színűek lettek a virágtartókon túl a padok is. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

A terület száz százalékos felújítása tehát nem történt meg, a falakon ugyanúgy találni néhol graffitikat és tageket, de ezek valahogy teljesen bele is illenek a képbe. Ez baromi klisésen hangozhat, de az új Odesszában ott él tovább a régi is. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

Nehéz eldönteni, hogy melyik lett a legjobban sikerült része a beruházásnak, az egyik esélyes a Vörösmarty iskola előtti terület. Itt két egészen jó megoldással jöttek elő a tervezők: egyrészt az úttest térkővel van kitéve, ami bizonyítottan lassabb hajtásra készteti az autósokat, másrészt pedig az ülőfelületek a rekortán pályákhoz hasonló anyagból készültek, így teljesen puhák. Ugyanilyen puha még a két türkiz púp is, amiknek bár értelmük nincs, várhatóan teljességgel oda lesznek értük a gyerekek. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

 

És ami elmaradhatatlan, a kerékpártámaszok. Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder