DAKK: javul a tömegközlekedés színvonala azzal, hogy kisebbek lesznek a buszok

A szegedi Ikarusok állománya 2017. április 1-től: két, 1999. augusztusában érkezett 280.4AG típusú csuklós autóbusz

Nemrég megkerestük a szegedi buszokat üzemeltető DAKK-ot a hamarosan a forgalomból kivonásra kerülő csuklós buszokról, illetve arról, hogy a helyükre miért csak kisebb, szóló járművek érkeznek.

Hirdetés

Mint ismeretes, idén 24 darab buszától válik meg a szolgáltató, melyekből 16 darab csuklós, és 8 szóló. A helyükre ugyanennyi új Mercedes-Benz Conecto érkezik majd, ezek azonban mind szólók, és jóval kisebb a kapacitásuk. Tehát hiába lesz a 24 régi busz helyett 24 új busz, a méretek miatti különbségekből adódóan számításaink szerint kb. 5%-kal csökken majd a városban a buszok kapacitása. A különbségek pontosan így alakulnak:

  • egy ma is közlekedő csuklós Ikarus 128 főt képes elszállítani,
  • egy kisebb, szóló Ikarus 101-et,
  • egy új, Mercedes-Benz azonban csak 99-et.

 

A DAKK-tól azt kérdeztük, indokolt-e a leépítés, és nincs-e ez veszéllyel az amúgy is szépen lassan csökkenő utasszámra nézve. A közösségi közlekedésben ugyanis általánosan megfigyelt jelenség, hogy ha csökkentjük a járművek méretét, vagy esetleg ritkábban járatjuk őket, akkor elkezd csökkenni a szolgáltatást igénybe vevők száma is. A vállalattól napokon belül meg is érkezett a visszajelzés, melyben bravúrosan tértek ki a lényegi válaszadás elől.

„Társaságunk a közszolgáltatási szerződésben előírt műszaki és kapacitás paramétereknek megfelelően látja el feladatát. A mostani járműállomány fejlesztéssel 24 db korszerű környezetbarát, alacsonypadlós, utastéri légkondicionáló berendezéssel ellátott autóbusz áll forgalomba, aminek eredményeként jelentősen javul Szegeden a helyi autóbusz-közlekedési szolgáltatás színvonala.”

Arra a kérdésre, hogy esetleg a városvezetés rendelte-e el a buszágazat leépítését (már ha így van), egyáltalán nem válaszoltak.

Ilyen Mercedes-Benz Conecto-ból áll forgalomba 24 darab hamarosan a városban. Fotó: Daimler

Közben több közlekedési fórumon lehet azt olvasni, hogy Szeged egyre kevésbé hajlandó megfizetni a csuklós buszok üzemeltetését, és hogy míg pár évvel ezelőtt még jócskán voltak olyan viszonylatok, ahol csúcsidőben csak csuklós buszok közlekedtek, mára ezek száma jelentősen lecsökkent annak ellenére, hogy az utasszámban nem volt akkora változás.

Az ügyben időközben megkerestük a szolgáltatást rendelő önkormányzatot is, amint ők válaszolnak, beszámolunk róla.

 

Nyitókép: Bohus Dávid