Azt gondolom, hogy a hétvégén az elmúlt évtized legfontosabb politikai „eseménye” történt meg, azzal, hogy Hadházy Ákos végül el tudta érni, hogy politikai szövetségeseik túlnyomó többsége (még a retrográdok és opportunisták egy része is) kihátrált Tóth Csaba mögül – ezzel utat mutatva a politikai megújulás (megtisztulás?) minimuma felé.
Megint késésben voltam, és természetesen a város összes pirosát is sikerült elkapni a kilencvenessel, ami határozottan bonyolította a helyzetet. A Csaknekedkislány 17.45-kor kezdett a Pepsi Nagyszínpadon, és nem szívesen maradtam volna le, már a kezdésről sem. Érdekes, hogy hogy megnyúlnak a terek, amikor az ember siet, a ligeten kábé egy órának tűnt az átkelés, és becsekkolás közben is legalább két tisztes polgári életet éltem le, mire a melyre menő tipi-tapi után bejutottam.
Aztán egyre szomorúbb lett minden. Egy végtelennek tűnő embermassza részeként csúsztunk át Esti Kornélra, hogy meghallgassuk milyen rohadt az eső, és hogy most éppen mi fáj nagyon és hol. A puhafiuk Instagram-oldal látszott megelevenedni a színpadon egy olyan hosszú show keretei között, hogy az utolsó három vagy négy számra már az összes könnyem elfogyott.
Az ellenzéki összefogás már azelőtt elárult minket és hitelét vesztette, mielőtt a választók elkezdtek volna hinni benne. Reményt sem látok érdemi politizálásra. A fiatalok lelkét meg majd az utolsó elgyászolja. És ne higgyük, hogy az ügyek pillanatnyi leuralása majd nagy változásokat hoz. Mindnyájan meg akarjuk unni és hazamenni.
Gulyás László megvan? Kicsit félek, hogy lemaradtam az SZTE professzora körüli hercehurcáról, a “katedrán” elhangzó trágárkodásra vonatkozó vaskos vélemények megfogalmazásáról, a szemforgató politikusokról és az online már lincselni készülő tömeg dühéről.
Csak úgy csorog az ünnepi hangulat az álkeresztény trollface minden pórusából, egymást érik a központilag megosztott bibliai sztorik, a nagy áhitat, a tojásfestés, és úgy látszik akad idő halottgyalázásba oltott propagandára is.
Március 31-én megjelent a magyar sajtóban egy közlemény, melyet 28 független szerkesztőség írt alá, és melyben azt kérték ezen orgánumok, hogy a kormány vegye őket számításba, engedje be őket a kórházakba tudósítani, és adjon választ a kérdéseikre. Az ügy kapcsán számos dolgot tartok elvtelennek és visszásnak, cikkemben erről adok véleményt.
Nem kellett kávé kedden reggel azután a közlemény után, amit a szegedi Jobbik juttatott el a szerkesztőségünkhöz, és amiben Szabó Bálint gyámság alá helyezését, majd a SzegedMa főszerkesztőjének vizsgálatát kezdeményezik. Mert szerintük pszichopaták.
Múlt pénteken, 2021. január 29-én az SZTE rektori tanácsa megszavazott egy olyan modellváltást, mely alapítványi átszervezés Fendler Judit kancellárasszony szerint 25 évre előre határozza meg az egyetem jövőjét. Történt ez nagyjából egy hónapnyi egyeztetés után. Ízlelgessük: 25 évre előre, nem egész egy hónapnyi egyeztetés után. Történt ez minden szakmai ellenérv meghallgatása, valós vita vagy akár érdemi egyeztetés nélkül. Azért történt, mert megtörténhetett. Mert meg kellett történnie.
Nem szeretnék untatni azzal senkit, hogy helykitöltés gyanánt bedobom azt a jól lerágott csontot, ami az egyetem környékén történt a hetekben. A nagy felsőoktatási modellváltás hulláma Szegedre is elért, és az autonómia garanciáit követelő hangokkal ütközve mosta el a rektorit, egy péntek délután. Ez nagyjából ennyi, de azért felmerül pár kérdés.
Tegnap este a Hungiban adta elő Stand Up Tragedy műsorát Puzsér Róbert. Az Iventer szervezésében létrejött eseményen a publicista hangsúlyozta: nem a szórakoztatás a célja, hanem inkább az, hogy az évek során felszedett traumáit mostantól mások is cipeljék.
Az elmúlt hetekben rengeteg bőrt húzott le a média Dúró Dóra könyvdaráló akciójáról, melyet a Mi Hazánk képviselője a napokban egy másik könyv széttépésével is megfejelt. Nem akarok találgatni, hogy mi lesz a következő megmozdulása, de ahogy én látom, az ilyesfajta gesztuspolitikától egy könyv kivételével semelyik sincs biztonságban. Nem, az a könyv nem a Mein Kampf.
Természetesen hatalmas érvágást jelent a város turizmusának az a július 30-ai bejelentés, mely szerint idén augusztus 15 utánra sem szervezhetők meg a zenei fesztiválok. Szegednek 51 év óta most először fog eltelni a nyara SZIN nélkül. De szeretném hinni, hogy az egy év kihagyásból még valami jó is kijöhet: talán épp ez a kimaradás adhat lehetőséget a szervezőknek arra, hogy 2021-ben majd ne ugyanazt a jól bejáratott, unalmassá vált fesztivált kínálják fel nekünk.
Az SZFE-ügyénél is elég jól kiviláglik, hogy hogyan is forognak Rogán minisztériumának apró kis fogaskerekei. A goebbelsi logika szerint úgy adható el a hazugság, ha a legmélyén a magban igazság lapul, és jah, az Igazság Minisztériumban is ehhez mérték a kormánypárti lapok közölhető narratíváit. Ebben az esetben mondjuk eléggé fájó is a mondóka azon része, mely a magyar színjátszáson és filmgyártáson kéri számon a minőséget az elmúlt harminc év viszonylatában. Teljesen jogosan.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy Szeged legkisebb fesztiválja, vagy legnagyobb házibulija volt a hétvégén a régi konzervgyár területén megrendezett Szabad-on Fesztivál. A brit tudósok állásfoglalását még várjuk, így egyéni impresszióinkra hagyatkozva mutatjuk be, hogyan is zajlott ez a két nap.
Az igazi politikusoknak illik saját médiát fenntartani, annak véleményszabadságában pedig elvakultan hinni. Botka László is így tesz.
Mit nekünk Huszár Mátyás rakpart?! Sőt! A kezdés jó, következő lépésként zárjuk le Szeged összes utcáját az autósok elől – vetette fel mélyreható cinizmussal az ötletet Kisházi Sándor, a Szeged365.hu főszerkesztője vasárnap kora esti cikkében. Kisházi hosszasan taglalja, hogy miért is volt alaptalan és kapkodós a szegedi rakpart hétvégi lezárása a gyalogosok és a kerékpárosok javára. Reakció néhány szerintem félrevezető és meggondolatlan kijelentésére, és úgy általánosságban a téma kritikus, könnyen vitát generáló pontjaira.
Szeged főutcája a Tisza, hirdeti az önkormányzati kommunikáció, ez azonban egyelőre úgy tűnik, hogy semmivel sem több politikai lózungnál. Az igazság az, hogy a szegedieket egy másfél kilométeres városi autópálya szakítja el a folyótól, ami egykoron a város bölcsője volt. És ezen változtatni kell.
És ez a tudás számítana bármit is?
„Szerkesztőségeinek falait többé nem a nyomorult idealisták, a fanatikus párttagok vagy a káderek töltik meg, hanem Schrödinger macskái, akik apró körmükkel az írógépet kopogtatva narrálják a kvantum-szuperpozícióban lebegő médiazajt. Immár örökkön örökké.”
Miért engedünk meg magunknak olyan hangsúlyt, amit a valóságban, szemtől szembe soha nem tennénk?
Végéhez közelít a Szeged Plaza egymilliárd forintos felújítása, mely keretein belül számos dolog megújult a 62 üzlethelyiséget számláló 18 ezer négyzetméteres üzletközpontban. De milyen lett a végeredmény?
A fél ország a fitnessguru kirohanásán csámcsog, miközben nem veszi észre, hogy az egész felhajtásnak saját maga a tárgya.
Talán hasogatom a szőrszálakat, talán csak mindennél előbbre helyezem az emberi egészséget ha erről van szó, de egyenesen dilettánsnak tartom a pénteken a szegedi Dóm téren történteket. Nem tudom, egyáltalán erre hogyan adhat egy minisztérium engedélyt, azt pedig végképp nem, hogy a média miért cukormázas jótékonyságként számolt be az eseményről.
Mi vezetett ahhoz, hogy Nemesi Pál ekkora vereséget szenvedett?
