Így épült fel a világ egyik legkülönlegesebb hídja, a szegedi vashíd

Két okból is vashídnak hívták: egyrészt vasúti híd volt, másrészt zömében vasból készült, vagyis acélból. 160 évvel ezelőtt ezen a napon indult meg a forgalom Európa legmodernebb vasúti hídján, a szegedin. A híd 86 éven át szolgálta a kontinens legendás vasútját, öt éven keresztül még az Orient expressz is átkelt rajta a Párizs és Várna közti több ezer kilométeres útján. Mára azonban a legtöbb szegedi nem is tudja, hogy valaha létezett, hiszen már több, mint 74 éve, hogy beledőlt a Tiszába, majd sosem épült újjá.

Magyarország első vasútvonalát 1846 nyarán adták át Pest és Vác között. Ekkortól kezdve fokozatosan kezdett virágzani a vasútépítés: egy évre rá elérte Szolnokot,  majd nemsokkal később, 1854. március 4-én már Szegedet is.

A tervek azonban nemcsak Szegedig irányultak, hiszen ekkor még az ország közepének számított a város, végállomás csak Trianon után lett. Alapból nem Szegedig, hanem Temesvárig tervezték meg már 1852-ben. Egy nagy kérdés merült fel rögtön az építkezéssel kapcsolatban. Hol és hogyan keresztezze a Tiszát a vasút? Ekkoriban ugyanis nem igen voltak még nagy teherbírású és hosszú távon is stabil hidak a világon. Magyarországon is ekkor még épp három éve, hogy átadták az első állandó hidat, a Lánchidat Pest és Buda között. A másik probléma az volt, hogy Szeged sokáig hezitált a híd helyén. A városvezetés elképzelései szerint ugyanis

| a vasút egyenesen átment volna a városon, ahelyett, hogy megkerülné azt.

Ez azt jelentette volna, hogy a vonatok nagyjából a mai Kossuth Lajos sugárút vonalán közlekedtek volna és a Belvárosi híd helyén épülő vegyes forgalmú hídon szelték volna át a Tiszát. Ennek a tervnek egyetlen praktikus oka volt: a város úgy szeretett volna állandó átkelőt létesíteni a folyón, hogy az nekik egy fillérjükbe sem kerül. A tervet végül a lakosság érthető felháborodása végett vetették el, és a vasútvonal építtetője, az Osztrák–Magyar Államvasút-Társaság sürgetésére megállapodtak, hogy a híd a vasútállomás után, közel a városközponthoz épül meg. Az építésről szóló szerződést 1856. június 18-án írták alá. A vasúti híd kivitelezést a francia batignollesi székhelyű Ernest Gouin és Tsa. Vállalat vállalta, 1859. júliusi határidővel.

A híd építése ekkorra már igencsak sürgető volt, ugyanis vészesen közeledett elkészültéhez a vasútvonal többi része, és hamarosan járhattak a vonatok Temesvár és Pest között.

1857. november 15-én aztán meg is történt az a mai szemmel furcsának tűnő esemény, hogy

| átadták a vasútvonalat, mielőtt elkészült volna a híd, amin átmegy.

Ehhez nem varázslatot használtak, csupán építettek egy ideiglenes fahidat, melyet később elbontottak. E hídnak két érdekessége volt: egyrészt volt rajta egy 25 méter széles, fémből készült rész, amely kinyitásával engedték át a hajókat, másrészt a minél kisebb terhelés végett a vonatok és azok utazóközönsége külön kelt át rajta. Ez a híd az építkezés során egyébként un. munkahídként is funkcionált, segítve a cölöpözéshez, pillérépítéshez való alapanyagok, illetve maguk a hídelemek szállítását.

1857 júliusa: a keszonozás előkészítése zajlik, a faszerkezet tetején a nyomáskiegyenlítő légkamra, a mellette levő csónakban pedig a kompresszort meghajtó gőzgép.

Continue reading “Így épült fel a világ egyik legkülönlegesebb hídja, a szegedi vashíd”

Ismét jár a villamos Újszegedre!

A napokban hetven éve, hogy átadták a Rákosi Mátyás hidat, melyet ma csak régi hídként emlegetünk. 1948. november 21-én azonban nemcsak a hidat adták át a városnak, hanem az újjáépült újszegedi villamost is.

A hidat 1944-ben robbantották fel, majd csak négy évvel későbbre épült újjá, a villamos azonban már jóval korábban megszűnt. A sínek felszedését 1919-ben meglepő módon nem a város, és nem is a Közlekedés- és postaügyi Minisztérium rendelte el, hanem a Szegedet éppen megszálló francia csapatok parancsnoka, bár a forgalom már Újszeged 1918-as szerb megszállása óta akadozott.

A nap, amikor Szerbia elfoglalta Újszegedet

A vonal újbóli megépítését az ipar fellendülése miatti utasforgalom-növekedés tette indokolttá. A vonalat teljesen újra kellett építeni, az eredetiből semmi sem maradt meg. A munkát szeptember 15-ével kezdték meg és egészen gyorsan, mindössze két hónap alatt megépült a mindössze 1 kilométeres pálya a Széchenyi tér és a liget híd felőli vége között.

Később, 1949-ben a vonalat továbbépítették a Temesvári körúton egészen az újszegedi vasútállomásig.

Continue reading “Ismét jár a villamos Újszegedre!”

A híd békés és boldog várossá egyesíti Szeged és Újszeged lakosságát

1948. november 21.: hatalmas ünnepség keretein belül felavatták a Rákosi Mátyás hidat, melyet ma csak régi hídként ismerünk.

Elődjeként már 1883-tól állt egy híd ugyanazon a helyen, ahol hetven éve a mai elkészült. Ez a híd 1944-ben két részben semmisült meg: előbb szeptember 3-án egy légitámadás során kapott találatot, majd október 9-én a visszavonuló náci csapatok robbantották fel. Míg Budapesten 1946 januárjáig felépült egy ideiglenes híd, a Kossuth, addig a szegedi új hídra több, mint négy évet kellett várni. 1944. és 1948. között pontonhídon közlekedtek az emberek Újszeged és a város többi része között. Még jobban szemlélteti talán az újjáépítés lassan haladását, hogy

| a felrobbantott híd maradványai másfél éven át roskadoztak a folyóban,

mire 1946. tavaszán megkezdődött a roncsok eltakarítása. Az új hidat csak egy évvel később kezdték építeni, a híd felszerkezete a győri Magyar Waggon- és Gépgyárban készült. A többi részt (amelyek Újszegeden, nem a Tisza, hanem az ártér felett húzódnak) a szintén megsemmisített berettyóújfalui, szeghalmi, ráckevei és marcaltői hidak maradványaiból eszkábálták össze helyben.

A híd összeszereléséhez kellett egy úszódaru is, ami a Tiszán nem volt, ezért Budapestről úsztatták le Szerbián keresztül az Ady Endrét.

 

Az Ady Endre úszódaru 1951-ben Budapesten. A daru 1946-ban épült az újpesti hajógyárban és a mai napig üzemel. Fotó: UVATERV / Fortepan

 

Időközben – pontosabban még 1944-ben – épült egy ideiglenes fahíd a szintén lerombolt vasúti hídtól délre, attól pár tíz méterre, ahol közösen folyt a gyalogos és autós forgalom. Az ideiglenes híd viszonylag jól bírta egy ideig, azonban 1946 decemberére le kellett zárni. Ezt követően megnehezült a város két része közti közlekedés: létezett ugyan egy másik ponton híd is a Belvároshoz közelebb, de azon nehézkes volt autóval közlekedni, és a teherbírása sem volt a kiemelkedően nagy. Aki autóval akart biztonságosan átkelni a Tiszán, az vagy kompot használt, vagy ha rendes hídon akart menni, számolnia kellett azzal, hogy

| 86 kilométeres kerülővel lehetett csak eljutni Újszegedről a Belvárosba.

1948. október 15-ére aztán elkészült a hídszerkezet, a próbaterhelést november 18-án tartották meg.

 



 

Pillanatkép a híd próbaterheléséről. A híd közepén egy vágányon ugyan, de továbbra is járt az 5-ös villamos.

Continue reading “A híd békés és boldog várossá egyesíti Szeged és Újszeged lakosságát”

A nap, amikor Szerbia elfoglalta Újszegedet

Száz évvel ezelőtt ezekben a napokban még bőven folyt az első világháború, de hazánk már rég nem állt valami fényesen. November 13-án aláírták a Belgrádi egyezményt, amely jelentősen korlátozta Magyarország hadseregét, és kimondta, hogy segítenünk kell az antant hatalmak esetleges, területeinken való zavartalan áthaladását.

Az egyezmény továbbá azt is leszögezte, hogy az antant országok nem avatkozhatnak be Magyarország belügyeibe, illetve kijelöltek egy demarkációs vonalat, ami pont Szeged alatt húzódott. Papíron tehát a vonaltól az ország belseje felé fekvő területek védve voltak az ellenséges seregektől, egészen addig, amíg az egyezményben leírtakra fittyet hányva november 17-én

| a szerb hadsereg több, mint ezer katonájával megszállta Szőreget és Újszegedet.

Elfoglalták a postát, a vasútállomást, a községházat és a csendőrlaktanyát. Az épp a környéken áthaladó vonatokat, egy Temesvár-Budapest és egy Arad-Szeged szerelvényt a nyílt pályán megállították és ott őrizték őket. Somogyi Szilveszternek, Szeged akkori polgármesterének a szerbek azt mondták, csupán rendfenntartani jöttek. A következő napokban korlátozták a két hidat (a közúti hidat csak nappal lehetett használni), leállították az újszegedi villamosokat és közölték a helyi sajtóval, hogy nincs parancsuk Szeged elfoglalására.

 

Fotó: Délmagyarország 1918. november 20. / Hungaricana

 

Eleinte békésen teltek a napok. A szerb katonák és a magyar rendőrök közösen ügyeltek arra, hogy ne üsse fel baj a fejét. A lakosság türelmes volt, nem volt jele készülő lázadásnak. A következő esztendő telén aztán fordult a helyzet, a szerbek egyértelművé tették, hogy számukra nem ideiglenes a fennállás, hanem igényt tartanak Újszegedre.

| 1919. február 4-én megalapították Újszeged szerb községet.

Aznap hajnalban újszegediek sokasága költözött át Szegedre. A hídon át kocsin, szekéren vitték ingóságaikat. Az esemény délután négyig tartott, ekkor a szerbek lezárták a hidat.

 

A közúti híd. Fotó: Weinstock Ernő

 

Fotó: Délmagyarország 1919. február 1. / Hungaricana

Continue reading “A nap, amikor Szerbia elfoglalta Újszegedet”

Így éltek nagyapáink – mesterségek a 100 éves Szegedről

4.jpg

 

Ha megkérdezünk ma valakit az utcán, hogy mi a foglalkozása, bizonyára nem halászt, gyékényest, papucsost, hajóépítőt, piaci kofát vagy kékfestőt fog mondani. Pedig a második világháborúig ezek voltak a legnépszerűbb szakmák Szegeden. Hogy ezek az emberek pontosan hol, mit és hogyan csináltak, most bemutatjuk.

 

Hajóépítés

 

2
A fákat összekötve, tutajként úsztatták le Szegedig.

 

Szeged már a középkor óta fontos vízi átkelőhely és a környék kereskedelmi központja. Az épülő Magyarországhoz Erdélyből a Maroson leúsztatott fenyő és tölgyfa kirakodása és feldolgozása a városban történt. A fát tutajokká összekötve úsztatták le, hiszen így nem kellett maga a rakomány alkotta a szállítóhajót. Erdélyből még két akkor elengedhetetlen áru érkezett: az arany és a só, mely utóbbit a későbbi évszázadokban a ma is álló Sóházba pakoltak ki.

A fából pedig, melynek nagyobb részét fűszertelepek és zsindelykészítők dolgozták fel, a Tisza-parton hajókat készítettek.

A 18. századra úgy megnőtt a kereslet a fahajók iránt, hogy Ausztriából települtek Szegedre képzett hajóácsok, un. superok, akik superplaccokat alakítottak ki Alsó- és Felsővárosnál, ill. az újszegedi oldalon, ahol a hajókat készítették.

 

3
Faszálak fűrészelése, melyhez két ember kellett.

 

Egy népszerűbb hajótípus volt a gabonaszállító hajó, vagy bőgős hajó, mely az orrtőke díszes, nagybőgőfejre emlékeztető alakjáról kapta nevét.

 

7
A Keszeg nevű bőgős hajó Belvárosi hídtól délre, a hajó ma az Ópusztaszeri emlékparkban van kiállítva.

 

1
Piacosok szállítására épített kofahajó.

 

Continue reading “Így éltek nagyapáink – mesterségek a 100 éves Szegedről”

50 éve állították fel a Lenin szobrot, megkerestük hol van ma

20988551_1534909529886140_5745750371032101646_o

 

Ma kereken ötven éve, 1967. november 7-én avatták fel a Rákóczi téren Vlagyimir Iljics Lenin kommunista forradalmár, a Szovjetunió első vezetőjének háromméteres szobrát. Cikkünkben megnézzük, milyen életutat járt be, és pontosan hol van ma a sokak által nem véletlenül nem szívlelt bronzöntvény.

A Szegederen egy rakás évfordulóról tettünk említést a közelmúltban: öt és fél évtizede álltak forgalomba a Bengáli villamosok, 61 éve volt 56, és 105 éve avatták fel a város legnagyobb lovasszobrát. Most kivételesen egy kerek évfordulót – ha nem is ünneplünk – de legalább írunk róla.

Lenin szobrát Kiss István készítette (az ő nevéhez fűződik még egyébként az egyik leghíresebb alkotás a korból, a Tanácsköztársasági emlékmű) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójára emelték, melyet a Szovjetunió minden országában felvonulásokkal és szoboravatásokkal ünnepeltek.

 

ca2dd58249a9a01347c6e15b9eaf5801
Fotó: Dunántúli Napló / Hungaricana

 

1064299_684626374914464_472379185_o
Fotó: Szeged régi fotói gyűjtemény

 

Lenin 1990. március 30-ig állt a Rákóczi téren, aztán eljött a vég: a korábban már Товарищ конец! (Elvtársak, vége!) plakátokkal teleragasztott szobrot elszállították, és Lenin örökre eltűnt a szegedi közéletből.

 

mora1
Fotó: Móra Ferenc Múzeum gyűjtemény

 

mora2.jpg
A szobor elszállítása 1990 tavaszán. Fotó: Móra Ferenc Múzeum gyűjtemény

 

Continue reading “50 éve állították fel a Lenin szobrot, megkerestük hol van ma”

55 éve álltak forgalomba a történelem legrosszabb villamosai Szegeden

23757196160_194d41bf62_o

Nincs olyan igaz szegedi, aki ne ismerné a Bengáli villamosokat. Bár már több, mint öt évtizede debütáltak, egészen 2011-ig a mindennapok részei voltak a szegedi síneken, és a mai napig teljesítenek nosztalgiajáratokat.

Az első kocsi, a 601-es számú 1962. november 2-án állt forgalomba az 1-es vonalon. A korszakra jellemző volt Szegeden, hogy még többnyire kisebb villamosok (általában kettő kocsi összecsatolva, un. ikerkocsik), vagy az ezekből később összetákolt és házilag csuklósított tuják közlekedtek.

A Bengálikat a fővárosi Füzesi Árpád főműhelyben fejlesztették ki, és először ott is álltak forgalomba, aztán hamar megjelentek mind a három nagy vidéki villamosüzemnél (Szeged (47 kocsi), Debrecen (33 kocsi), Miskolc (56 kocsi)), és egészen 1979 márciusáig gyártották őket, amikor is típus utolsó példánya, a szegedi 818-as elkészült.

Az igaz, hogy baromi hangosak voltak, hogy télen hideg, nyáron pedig meleg volt rajtuk, de az is, hogy bármit meg lehetett javítani rajtuk egy kalapáccsal, és ha véletlenül ütköztek, nem került egy kisebb vagyonba új lökhárítóelemet szerezni rájuk.
Otrombák voltak, lassúak, hihetetlenül hangosak, de az üzemeltetési költségeik is egy lovaskocsiéval vetekedtek.

Utoljára 2011-ben voltak hivatalosan forgalomban Szegeden, a 4-es vonal felújításakor, az 50 évük alatt pedig rengeteg mindent megéltek, majd különböző módokon selejtezték őket, volt, amit csak simán szétvágtak, de olyan is, ami előtte még háborús filmszerepet kapott.

És bár cikkünk címe arra utalhat, hogy keserű szájízzel nosztalgiázunk, ez korántsem igaz. A Bengálik valóban a hazai járműtörténelem legrosszabb sorozatgyártott villamosai voltak, többek között azért is, mert bár a 60-as években tervezték őket, a 30-as évek technológiáját alkalmazták. Ennek ellenére igazi gyöngyszemek, formaviláguk egyszerre ötvözte a jövő nagy, átjárható villamosait a 20. század első felének világával, a szimpla lámpával és a szárnyas kerékkel, ami a vasút örök emblémája.

 

23944716312_1c7e346fc4_o
Fotó: Stefan Höltge

 

1
Fotó: UVATERV / Fortepan

 

Continue reading “55 éve álltak forgalomba a történelem legrosszabb villamosai Szegeden”

Ma is előttem van, ahogy a hatalmas vörös csillag zuhan lefelé

20045435_1500604803316613_1197550213007030361_o

61 éve, 1956. október 23-án nőtt fegyveres felkeléssé a Szegedről indult ’56-os forradalom, melynek mindnyájan tudjuk mi lett a vége. Emlékezésül összegyűjtöttünk pár ritkán látott és halott részletet, melyek a helyi eseményekhez köthetők.

Szegeden viszonylag nyugodtan teltek a forradalom napja. Bár volt halálos áldozattal járó közelharc, és maga a felkelés is az október 16-án a városban megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége által megfogalmazott követelések közzététele után tört ki, Budapesthez képest, ahol épületek tátongtak leomlott homlokzatokkal, szétroncsolt villamosok feküdtek oldalukon, és ellepték az utcákat a szovjet tankok, Szegeden mondhatni békésen telt ’56 októbere.

 

4
A felkeléskor megrongált, majd helyreállított szovjet hősi emlékmű. Fotó: Urbán Tamás /  Fortepan

 

A következőkben személyes visszaemlékezéseket adunk közre, minden bekezdést más mesél.

Október 8-án vagy 10-én visszakerültünk Szegedre, ahol Lejtényi Andris évfolyamtársam és jó barátom nagy titokban mutatott egy stencilezett felhívást. Valami pesti haverja küldte neki postán. A felhívás azt tartalmazta, hogy követeljük, tegyék fakultatívvá az orosz nyelv oktatását, és ha ezt nem teljesítik, akkor október 22-én lépjünk sztrájkba, ne menjünk be az oroszórákra. Andrissal kiötlöttük, ha már követeljük az orosz nyelv oktatásának fakultatívvá tételét, akkor még követeljük ezt is, meg azt is, meg amazt is, és mindezt valamilyen szervezett formában csináljuk. Még aznap elmentünk Tóth Imréhez, aki szintén joghallgató volt, eggyel fölöttünk járt, és lelkesen előadtuk az ötletünket. Imre is belelkesedett. Ez 13-án volt, 14-én, 15-én elkezdtük terjeszteni a barátoknak, évfolyamtársaknak. Két nap alatt tulajdonképpen köztudottá vált Szegeden, hogy a joghallgatók kitaláltak valamit. Imre volt a legóvatoskodóbb hármunk közül, és beszélt a DISZ-titkárral – megemlítette neki, hogy valami szövetség meg követelés van készülőben –, de az óva intette őt, mert úgy látszik, máshonnan is befutottak már hozzá az információk, hogy valami készül az egyetemen. Imre azzal jött vissza, hogy az egyetemi DISZ-vezetők délután a diákklubban akarnak velünk találkozni. Jó, hát találkozzunk. Október 16-án délután ott ültünk nyolcan, tízen, de lehet, hogy tízen- öten, húszan is, akkor jött néhány DISZ-vezető, és elkezdtünk vitatkozni. Ők azt mondták, hogy gyerekek, ez így nem lesz jó, itt a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége – a szerk.), majd mi fölvállaljuk a tanulmányi és szociális problémáitok megoldását.

Közben kiderült, hogy valamikor délután négy-öt helyen kézzel írt kis plakátok jelentek meg, hogy október 16-án az Auditorium Maximumban diákgyűlést hívnak össze. Aláírás nem volt. Ma már pontosan tudom, hogy a DISZ-bizottság találta ki, hogy összehívja a hallgatókat, azzal a céllal, hogy elmagyarázzák: „Gyerekek, ez így nem jó, amiről ti itt sutyorogtok, azt majd mi megoldjuk.” Az Auditorium Maximumban pillanatok alatt megállapodtunk a következőkben: én leszek a levezető elnök, megnyitom a gyűlést, Lejtényi Andris ismerteti a diákszövetséggel kapcsolatos elképzeléseinket meg egy-két követelést, és kiül még az elnökségbe Tóth Imre, meg még talán két hallgató. Fölvonultunk az emelvényre. Egy-két órával korábban meg sem fordult az agyunkban, hogy mi nagygyűlést tartunk, és nyolcszáz egyetemi hallgató előtt elmondjuk azt, amit elmondtunk. Meghallgatták Andrist, aki elmondta, hogy mit akarunk, tehát egy diákszervezetet, egy érdekvédelmi szervezetet, ami független a DISZ-től. Mire hangos ováció lett. Valaki megkérdezte, hogy mi lesz ennek a szervezetnek a neve. Mondtuk, hogy Diákszövetség. Mondták, hogy ez nem jó, végül abban maradtunk, hogy megalakítjuk a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét. Na, hát akkor mit követeljünk? Automatikus volt, hogy az orosz nyelv fakultatívvá tételét, a honvédelmi oktatás eltörlését satöbbi. Egyik is mondott valamit, a másik is mondott valamit. Egyszer csak föláll egy Putnik Tivadar nevű, nálunk három-négy évvel idősebb fiú – akit 56 őszén vettek vissza az egyetemre, előtte politikai okból rúgták ki a bölcsészkarról, a szerb származása miatt –, és elkezdi mondani, hogy követeljük Rákosi megbüntetését, Nagy Imre kormányra kerülését, és fölsorolt még négy-öt politikai követelést. Először döbbent csend lett, majd hurrázás. Akkor megeredtek a nyelvek, és egymás szavába vágva dobtak be újabb és újabb politikai követeléseket. A diákszövetség alakuló ülése laza politikai tömeggyűléssé vált. – Kiss Tamás

 

20229870_1500604806649946_7552604434944770784_o
Jól látható, hogy nagyobb ellenállás nélkül biztosították a várost az oroszok.

 

Continue reading “Ma is előttem van, ahogy a hatalmas vörös csillag zuhan lefelé”

105 éve avatták fel Szeged legnagyobb lovasszobrát

2.jpg

 

1912. szeptember 29-én rántották le a leplet a város legújabb szobráról, mely II. Rákóczi Ferenc fejedelmet ábrázolta.

Ha ma azt mondjuk, „Itt állok a Rákóczi szobornál”, mindenki az Aradi vértanúk terének közepén álló szoborra gondol, ami előtt a villamos is megáll. Úgy 87 évvel ezelőttig azonban ez nem így volt, hiszen

| a szobor eredetileg a Széchenyi téren állt, ahol ma IV. Béla lovasszobra található.

 

1.jpg
A szobor a Széchenyi téren 1929-ben. Fotó: Weinstock Ernő / Zempléni Múzeum / Hungaricana

 

1930-ban került mai helyére, amikor is a Dóm építése végett rendbe hozták az akkori Gizella tér környékét is. A tér közepére pedig kellett valami, ezért 1929-ben úgy döntöttek, a Széchényi térre úgyis akkoriban érkeznek új szobrok, miért ne kerülhetne Rákóczi három villamosmegállóval odébb? Eredetileg egyébként is a tervező a Dóm térre képzelte el a szobrot, így csak közelebb került hozzá.

A Gizella tér egyébként ekkoriban érte el kifinomult formáját, a Dóm teret elválasztó épületegyüttes elkészülte után nemsokkal épült az idén 80 éves Hősök kapuja is.

De térjünk vissza arra a napsütéses őszi napra 1912-ben, amikor a szobrot felavatták a városháza mellett:

| a rendőrség becslései szerint a szobor avatására 15.000 ember volt kíváncsi.

Continue reading “105 éve avatták fel Szeged legnagyobb lovasszobrát”

135 éve tették le a városháza alapkövét

1882. augusztus 28-án helyezték a földbe a városháza alapkövét. Legalábbis az egyiket, volt ugyanis egy pár.

A szegedi városháza, vagyis akkoriban még tanácsháza eredetileg Alsóvároson állt, aztán 1728-ban került az akkor újonnan épített épületbe a mai Széchenyi térre, a várral szembe. Egészen 1799-ig nem nagyon nyúltak hozzá, aztán Vedres István, aki egyébként a Rókusi templom helyén álló kápolnát és még sok mást is tervezett Szegeden, tervei alapján újjáépítették. Ennek alapkövét egyébként holnapután lesz 218 éve, hogy letették.

 

20157189_1913437155571206_6249540535479655158_o.jpg
A második változat a háromból, 1882. március 14-e reggel. Fotó: Letzter Lázár

 

Az új, ma is ismert városházát a Nagyárvíz után építették fel, ugyanis a régi a város feltöltése miatt az új utcaszint alá került. Az épület visszabontását május 22-én hajnalban kezdték meg, a nagyharangot júniusban eresztették le csigák segítségével.

 

6
Az új, 1883-ban elkészült, harmadik változat egy háborús életképen. A városháza sarkán óvóhelyre irányító felfestés 1939-ben. Fotó: Magyar Bálint / Fortepan

 

Continue reading “135 éve tették le a városháza alapkövét”