373 nap kellett hozzá, de végre elkészült az újszegedi liget

  • Tavaly február 21-én kezdték meg a Erzsébet liget felújítását.
  • A projekt költségvetése megközelítette az egy milliárd forintot, melyből kötbérezés miatt 148 milliót kap vissza a város.
  • A kivitelezés az időjárás adta nehézségek miatt késett sokáig. Az eredetileg tervezett 222 nap helyett végül több, mint egy évig tartott.
  • Egy idő után már nyilvános határidő nélkül folytak a munkák, amikor is február 22-én bejelentették, hogy a hónap végére már biztosan elkészülnek.
  • Ezért hát kimentünk, és meglestük, hogy nézett ki a terület február 28-án. És úgy tűnik valóban készen vannak.

 

4
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Continue reading “373 nap kellett hozzá, de végre elkészült az újszegedi liget”

Így néz ki Szeged a 17 emeletes toronyház tetejéről

  • Ritkán nyílik lehetőségünk élőben körbenézni az újszegedi magasház tetejéről. És a ritkánt úgy értem soha.
  • A toronyház még 1977-ben épült, és 64 méterével a hatodik legmagasabb építmény a városban.
  • Sada Domonkos helyettünk is felmászott az épületre, és elképesztő panorámafelvételeket készített.

 

17 emeletes foto sada1
Fotó: Sada Domonkos

Continue reading “Így néz ki Szeged a 17 emeletes toronyház tetejéről”

Minden csillog-villog, csak az Ikarus füstöl be néha

Hódmezővásárhelyen járunk, az évszám 1979. A város fénykorát éli, soha ennyien nem laktak még a megye második legnépesebb településén, és ami meglepőbb, hogy a mai sem. A város teljes népessége 1980 körül alulról nyaldosta az 55 ezret, aminek mára mindössze négyötöde maradt meg.

De nem csak a messze híres porcelánváros virágzott, hanem a mindenki által egyre jobban kedvelt buszágazat is. Az ország közlekedési társaságainak garázsaiba százával gurultak be az új Ikarus márkájú autóbuszok. A hatalmas panorámaablakok, a műbőr ülések, és a máshol nem látott pettyes, fekete színű gumipadló elárasztotta Magyarországot. A közösségi közlekedés új kedvence sorra verte le a villamost és a vasutat, és elengedhetetlen része lett a minennapoknak – a túlzó képeslapoktól kezdve a pécsi osztálykirándulásokon át szinte mindenhol.

A kettő keveréke pedig tudjuk, hogy mit eredményez: vadonatúj buszpályaudvarokat. Vásárhely új központi állomását 1979 májusában adták át a lassan a világ minden tájára elérő Ikarus-eszmének. És bár a kiszemelt terület igazi műemlékekkel volt körülvéve (úgy mint az 1790-es évekbeli református templom vagy a régi városfal), az állomás sem stílusban, sem másban nem akart közéjük tartozni. Szögletes volt, új volt és velejéig magyar buszpályaudvar. Utóbbit senkinek sem kell bemutatni, hiszen országszerte tucatjával – ha nem százával – épültek ebben a korban a téglafalas, nagy üvegablakos állomásépületek, melyeket mintegy bekeretezve vett körül a kocsiállásokkal tarkított betonlapos út.

 

A hódmezővásárhelyi autóbuszállomás
Fotó: UVATERV / Lechner Fotótár

Continue reading “Minden csillog-villog, csak az Ikarus füstöl be néha”

Egy szép nap a tornyok alatt

Harmadik epizódjához érkezett a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet fényképészei által az 1940-es években dokumentált Szeged bemutatása. Az előző két rész melankolikus hatása után ma egy vidámabb, napsütésesebb napra ébredtünk. Ezeken a fotókon már az embereket sem kerüli annyira a VÁTI munkatársa, pár járókelő bátran sétál bele egy-egy kompozícióba, de ezzel nincs is semmi baj.

Continue reading “Egy szép nap a tornyok alatt”

Ez nem az a Szeged, amit mi ismerünk

Szeged, 1940-es évek második fele. A háború még érezteti hatását, a közhangulat feszült, az emberek félnek. Akár ez is lehetne az oka annak, hogy a most következő felvételeken szinte az összes forgalmas helyszín úgy kong az ürességtől fényes nappal, mintha éppen a légó sziréna szólna. De a valódi ok az, hogy a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársa szándékosan várta meg, hogy kiürüljön a fényképezőgép látótere, és így tisztább képet kaphassunk a város állapotáról. De nem a háborús károkat mérték fel – azon már túl voltak ekkorra -, hanem egy esetleges későbbi városrehabilitációhoz készültek dokumentációs jellegű felvételek.

Continue reading “Ez nem az a Szeged, amit mi ismerünk”

Fényképek megsárgult papírdobozokból

Sok-sok fotó készült városunkról a huszadik században, de csak kevésnek van olyan erős hangulata, mint a most bemutatásra kerülő gyűjteménynek. A következő felvételeket a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet munkatársai készítették azzal a céllal, hogy megörökítsék Szegedet az adott korból egy 1951-es városképi és műemléki vizsgálatához. Fő szempontjuk az utcakép tiszta, lényegre törő ábrázolása volt arra az esetre, ha valamikor később szeretnék visszaállítani az esetleg megsérült városképet, vagy magát a fotón szereplő épületet. Ez a helyreállítás persze akkoriban is csak opció volt, Szeged egységessé tétele, a huszadik század derekán élő értékes városkép visszaállítása senkinek sem volt különösen érdekében. Úgy, ahogy ma sincs.

Continue reading “Fényképek megsárgult papírdobozokból”

Alig maradt fénykép a vasúti hídról, de ami mégis, az zseninális

74 éve bombázták le szövetséges Liberatorok a város egyetlen vasúti hídját, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy december másodikán volt 160 éve, hogy az Osztrák–Magyar Államvasút-Társaság átvette a francia mérnökök kezét dicsérő hatalmas, kétvágányos acélhidat. 1944-ig sok ezer fénykép készült Szegeden, mégis, ha a vasúti hídról keresünk, aligha találunk pár szakadt képeslapnál többet. Ennek egyszerű az oka: egyrészt ennek a sok ezer képnek a jelentős része már elveszett, elégett vagy kidobódott, esetleg még egy fiók mélyén lapul, másrészt a vasúti híd nem volt akkora szám, mint manapság. Akkoriban egy szép, átlagos átkelő volt a város szélén, amin pár óránként átdöcög egy rozsdás vasúti szerelvény.

 

Így épült fel a világ egyik legkülönlegesebb hídja, a szegedi vashíd

Sokkal inkább dicsekedtek az emberek az 1883-ra felépült közúti híddal, amely a legtöbb képeslapra valahogy belopta magát. De ha belegondolunk, ma is hasonló a helyzet: van két hasonlóan attraktív hidunk, és mégis, a Bertalan hídról valahogy nem látni képeslapokat az ajándékboltban, de Instagrammon is huszonötször annyi kép van a Belvárosi hídról, mint északi társáról.

Maradtak azonban egészen jó felvételek a vasúti hídról, csak nagyon kevés. A most következő öt fényképen egy nem meglepő hasonlóságot vélünk felfedezni: egyiknek sem a vasúti híd a fő témája, mégis mindegyiken jól látható, sőt már azt is tudjuk, hogy egy félresikerült családi képből még lehet az egyik legjobb fennmaradt fénykép egy lassan száz éve nem létező építményről.

 

1929-ben a híd már több, mint hetven éves volt, régen beépült a városképbe. Nem úgy, mint a Klinikák városrész vadonatúj kórházépületei, melyeket még át sem adtak a városnak. Fotó: Kozma János / Fortepan

Continue reading “Alig maradt fénykép a vasúti hídról, de ami mégis, az zseninális”