Átírhatták Rovó László közleményét, eltűnt a síelésének első helyszíne

Rovó László közleményében eredetileg szerepelt, hogy pontosan hol síelt, de ez hamar megváltozott, mivel a megemlített osztrák települést, Söldent a koronavírus-fertőzés miatt végül teljesen lezárták, és már előtte felszólítottak minden ott megfordulót, hogy vonuljon karanténba.

Rovó László ügyével mit is foglalkoztunk. A Szegedi Tudományegyetem rektora múlt hét előtti vasárnap közleményben ismerte el, hogy koronavírus-fertőzött, és valóban nem vonult önkéntes karanténba, miután külföldről hazatért. Rovó síelése után az egyetemi klinikán műtéteket is végzett, és az intézmény március 15-ei koszorúzásán is megjelent fideszes politikusok társaságában. Magyarázatként azt közölte, hogy olyan helyen töltötte a szabadságát, amiről nem lehetett tudni, hogy „a koronavírus által veszélyeztetett területek közé” tartozik.

Az első híradások szerint Rovó Ausztriában volt, a március 22-ei közleménye alapján viszont arra lehetett következtetni, hogy Olaszországban töltötte az idejét, mert a nyilvánosságra hozott szövegben az ország és a település pontos megjelölése nélkül Dél-Tirol szerepelt. Tirolt az osztrák-olasz határ kettévágja, hivatalosan az itáliai részt nevezik Dél-Tirolnak.

Hirdetés

A 24.hu vette észre azt a másik verziót, ami arra utal, hogy a közlemény szövegét a közzététel után módosíthatták, és az utazás helyszínét is megálvoztatták. A Google által megőrzött eredeti változat szerint a szöveg első verziója így szólt: „… magáncélú külföldi utazáson vettem részt Tirol déli részén Sölden mellett a hónap elején.” A közlemény eredeti verziója olvasható egyébként a Szeged365-ön is, mi csak az e-mailben kiküldött módosítottat kaptuk meg sajnos.

Forrás: 24.hu

Vagyis nem Olaszországban, hanem Ausztria egyik legnépszerűbb síterepének számító Sölden az, ahonnan Rovó a közlemény állítása szerint március 8-án távozott. Sölden már március elején a vírusfertőzés egyik gócpontja lett – írja a 24.hu. Az ottani helyzet olyan súlyos volt, hogy röviddel a rektor hazaérkezése után korlátozásokat vezettek be, majd március 17-én teljesen le is zárták a települést, a tiroli zárról pedig azokban a napokban már magyarul is lehetett olvasni – jegyzi meg a 24.hu. Söldent azóta egyáltalán nem hagyhatják el a lakosok és az ott rekedt turisták.

A lezárás előtt Tirol tartomány honlapján közzétettek egy figyelmeztetést, melyben az osztrák hatóságok azt kérik mindenkitől aki február 28-a után a térségben járt, hogy vonuljon önkéntes karanténba. A hatóság kiemelnek hét olyan települést név szerint is, melyek különösen veszélyesek lehetnek a fertőzés szempontjából, itt Sölden is szerepel.

A 24.hu megjegyzi, Rovó jóval ezek után írta azt a közleményében, hogy számos forrás megerősítette neki, az üdülése helyszíne nem tartozott a kockázatos területek közé.

A rektorral szemben a Magyar Orvosi Kamara etikai vizsgálatot is indított. A napokban több párt szegedi szervezete is követelte a rektor lemondását, egy egyetemi dolgozó petíciót is indított az ügyben. Kónya Zoltán, az egyetem rektor-helyettese múlt hét csütörtökön, az SZTE hallgatóknak és dolgozóknak tartott online fórumán úgy fogalmazott, hogy a dátumok alapján azt látják, hogy Rovó László minden olyan követelményt és szabályt betartott, amit az adott pillanatban be kellett tartania.