Amikor őrség állt a Széchenyi téren

Az első világháború során, az őszirózsás forradalmat követően, illetve annak hatására több ellenkormány is létrejött Magyarországon. Az első Aradon, az utolsó Budapesten, a kettő között azonban volt három szegedi is. Így jöttek el azok a napok, amikor számos minisztérium ülte a Széchenyi téri törvényszéki palotát, melynek bejáratát őrök vigyázták.

A Tanácsköztársaság 1919. március 21-ei megalakulását követően, és annak idején felgyorsultak itthon a jobboldali szerveződések. Április 12-én létrejött az árulkodó nevű Antibolsevista Comité, majd május 5-én, Károlyi Gyulával az élen felállt az első ellenforradalmi kormány Aradon.

Az első szegedi kormány ezt követően alakult meg, az előrenyomuló román hadsereg elől sikeresen a francia megszállás alatt állt Szegedre menekült aradi kormány néhány tagjából, május 31-én. Az elfogottak helye ekkor még vagy üresen maradt, vagy a Comité valamely tagja töltötte be ideiglenesen. Ezen kormány miniszterelnöke Károlyi Gyula volt, külügyminisztere Teleki Pál, de más ismert tagjai is voltak, úgymint a honvédelmi miniszter, Horthy Miklós. Nem volt viszont sem vallás- és közoktatásügyi, sem igazságügyi minisztere.

Hirdetés
Hirdetés

Nemsokkal később, június 6-án alakult meg a második szegedi kormány, szintén Károlyi vezetésével. Ennek is Teleki Pál volt a külügyminisztere, akivel a korabeli Délmagyarország munkatársa – a miniszterelnök rendelkezésre nem állása miatt – beszélgetett is.

„A szegedi törvényszék palotája előtt már ötödik hete fegyveres őrség áll egész napon át. A katonai őrség szabályosan váltogatja egymást, délben és este hét órakor a kürtös elfújja a hagyományos imára hivást, el-elhangzik a generálmars. Mindenki tudja, hogy gróf Károlyi Gyula kormánya helyezkedett el az épületben, amely a maga céljának, törvényszéknek sem volt valami tágas, egészen a forradalomig. Most, mintha kifáradt voina a pörlekedő kedv, amely pedig elég eleven volt mindig az ezeréves Magyarországon és a pör-kedvelésben is nagyon magyar Szegeden. Háborúban, forradalomban talán kifáradtak már nálunk az emberek. Ma nem nagyon sok pörben Ítélhetnek a szegedi birák. A törvényszéki épületben kényelmesen elfér a kormány, amelynek különben sem nagy a hivatalos apparátusa” – áll a lap hasábjaiban.

A törvényszéki palota bejárata 1894-ben, előtérben a mai 1-es villamos elődjeként létező lóvasút. Fotó: Dabasy Fromm Géza / Fortepan

A június 24-ei számban megjelent cikk azzal folytatódik, hogy „bejutni az épületbe sem egészen könynyü. Az őrség parancsnoka, egy főhadnagy, hiteles személyigazolást, lehetőleg arcképes igazolványt kér a belépőtől. Ezután kiállít egy másik igazolványt, amelynek birtokában tovább lehet menni. A miniszterelnökségen dr. Eckhard osztályfőnök ad tájékoztatást. A miniszterelnök ur mondotta ma délután nem fogad. A külügyminiszter ur igen. A kérdéseket, amelyekre fölvilágosítást kiván, legjobb följegyezni”.

Eztán sikerült személyesen is szóba elegyednie Telekivel, aki „általánosságban azt felelte, hogy a kérdésekben egy sincs, amelyre határozott választ lehetne adni. A kérdések közül az érdekelt volna bennünket leginkább, hogy, milyen a kormány viszonya az ántánthoz. A miniszter őszintén beszélt. – A kérdés feszegetése – mondotta – igazán nem célravezető s határozott választ nem adhat rá, különben sem volt tagja még a kormánynak, mikor az megalakult. Megkérdeztük, igaz-e az a Szegeden elterjedt hir, hogy a németek megtagadták a béke aláírását, mielőtt még a terminus lejárt volna. – Ez sem lényeges kérdés mireánk – mondotta a miniszter. Én is csak arról értesültem, hogy a békedelegátusok elhagyták Párist, a békeszerződés aláírása nélkül. De ez még nem jelenti a tárgyalások végleges megszakítását.

Fotó: Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár / Hungaricana

Pozitívumot mondani természetesen teljes lehetetlenség. Még kevésbbé lehet pozitív választ adni erre a kérdésre itt s ezzel az írásra mutatott hogy várhatjuk-e a mi békénket ebben az évben, vagy arra a kérdésre, hogy a megszállott területnek legalább részeit visszaadják-e nekünk a megszállók. Én bizom abban, hogy igen. Hiszen tiszta magyar területek is vannak megszállás alatt. Legyünk türelemmel és bizalommal ezt kellene megírni s szokjunk le már legnagyobb hibánkról, az egyenetlenségről. Aztán meg még egyet: támaszkodjunk a magunk erejére, ne németre, angolra, japánra. Nagyon gyönge most a mi erőnk, vetettük közbe. Nem is éppen mostról szólok. Ötven éves bűnöket, ötéves háborút nem lehet két hét alatt jóvátenni. A jövőről beszélek, mert van jövőnk is!”. Itt azonban vége szakadt a beszélgetésnek, mert „a minisztert ekkor valami sürgős megbeszélésre hívták s az intervju véget ért”.

Így történt tehát, hogy egy kis időre a környék Kossuth terévé vált a Széchenyi tér. Nemsokkal később egyébként, július 12-én megalakult a harmadik szegedi kormány is, melyet nemzeti kormányként is emlegettek akkoriban. Ebben Horthy már nem vállalt szerepet, azonban az új miniszterelnök a kormányalakítást követő napon a Nemzeti Hadsereg főparancsnokává nevezte ki „fővezéri” titulussal. A Nemzeti Hadsereg a hadügyminisztérium vezetése alól augusztus 9-én Horthy döntésére kivált, parancsnoksága pedig „fővezérséggé” alakult. A kormány maga a budapesti vezetéssel történt tárgyalásokat követően augusztus 19-én mondott le a Friedrich-kormány javára.

 

Nyitókép: Dabasy Fromm Géza / Fortepan