A Vértó körül is épülhet rekortán futópálya

A város első rekortánból készült futópályáját még március végén adták át az újszegedi ligettel együtt. Most egy állami programra pályázott a város, melynek keretén belül a vértói domb és tó köré tervezett, 90 milliós pálya árának a felét finanszíroznák kormányzati forrásból.

Az Országos Futópálya-építési Program célja, hogy minél többen tudjanak minőségi felületeken futni. Azt szeretnék elérni, hogy minden húszezernél nagyobb lélekszámú településen legyen legalább egy kilométernyi, 120 centiméter széles rekortánpálya. A programban összesen 350 milliót osztanak ki az önkormányzatok között, egy város legfeljebb 70 milliót kérhet.

Hirdetés

Szeged azért kért csak 45 milliót a nagyjából 90 millióba kerülő pályához, mert a kormány 50 százalékos önerőt vár el. Ha sikerül a pályázat, 2020 augusztusára készülhetnek el a munkálatokkal.

Az önkormányzat egyébként még 2017 februárjában tartott lakossági fórumot a környékbelieknek, akkor azt ígérték 2018 végére teljesen megújul a Vértó környéke, és többek között egy rekortán futópálya is létesül, de eddig semmi sem valósult meg a projektből.