A SZIN kapott egy évet, hogy újradefiniálja magát

Természetesen hatalmas érvágást jelent a város turizmusának az a július 30-ai bejelentés, mely szerint idén augusztus 15 utánra sem voltak szervezhetők meg a zenei fesztiválok. Szegednek 51 év óta most először telt a nyara SZIN nélkül. Ennek ellenére szeretném hinni, hogy az egy év kihagyásból még valami jó is kijöhet: talán épp ez a kimaradás adhat lehetőséget a szervezőknek arra, hogy 2021-ben majd ne ugyanazt a jól bejáratott, unalmassá vált fesztivált kínálják fel nekünk.

A Szegedi Ifjúsági Napok lebonyolítása persze tavasz óta veszélyzónában volt; senki nem ígérte biztosra, hogy a nyár végén megtarthatóak lesznek az 500 főnél nagyobb rendezvények, ráadásul a kinézett külföldi fellépőkről is tudni vélték, hogy az elmaradó nyugat-európai fellépéseik miatt nem is fognak idén nyáron turnézni. Ennek ellenére a fesztivál szervezői optimistán kalkuláltak az augusztus 26-29-ei időponttal: a lineup nagy része már megvolt, a napi bontást követelő kommentelőknek is irigylésre méltó türelemmel válaszolgattak a Facebook-oldalukon. Arról, hogy a zenés-táncos rendezvények engedélyezésének visszavonásával mekkorát buktak, még nincs pontos információ. A Szegeder megkeresésére a szervezők nem reagáltak, augusztus 13-án viszont már kiadták közleményüket a jegyek visszaváltásának menetéről és a 2021-es fesztivál tervezett időpontjáról.

Azt tudni lehet, hogy az elővételben megvett jegyek alapján a tavalyihoz hasonló adatokkal számoltak, amikor is az ötnapos rendezvény 100 ezres tömeget vonzott be, 12 helyszínnel és 200 fellépővel. A 2019-es SZIN nem csak anyagi értelemben zárt sikerrel: a pozitív visszajelzések általánosak voltak, a koncert.hu portál felhasználói az év legjobb nagyfesztiváljának szavazták meg. Ám amellett, hogy a város legnagyobb turisztikai húzóerejéről beszélhetünk, ami az ország minden részéről vonz látogatókat, a szegedi közönség egyre többször fogalmazza meg a fesztivállal kapcsolatos kritikáit is. Nézzük hát, hogy nem reprezentatív közvélemény-kutatásom félig szubjektív eredményei szerint hogyan kellene kinéznie 2021 nyarán a SZIN-nek!

Amiket könnyű volna megoldani

Bár nem ezek jelentik a probléma nagyobb részét, a szervezés egyes részein érdemes és viszonylag egyszerű volna változtatni. Ilyen például a helyszín kiterjesztése. A fesztivál már régóta a Partfürdőn rendezkedik be, ami ideális választás: közel van a belvároshoz, és a strand meg a két medence sokat hozzáadnak a napközbeni programokhoz, a fesztivál általános élményéhez. A hely elosztása viszont már problémákat vet fel. Egy tavalyi fejlesztésnek köszönhetően a befogadóképessége egyharmadával nőtt, de még mindig túl kevés a kempingezésre fenntartott rész, a körülbelül 1000 főnek biztosított területnél ma már jóval nagyobbra volna igény. Ezt azzal oldják meg, hogy amint az elkerített rész megtelik, a helyszín egy másik felére utalják ki a sátrazókat, ahol viszont különösen kényelmetlen megszállni, hiszen állandóan útban vannak az arra közlekedőknek.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ahhoz képest, hogy a SZIN kimondottan zsebbarát fesztiválként hirdeti magát – és a jegyárakra még később rátérünk –, a belső árak egyáltalán nem erről árulkodnak. A vendéglátósok által elkért összegeket bőven lehetne még lejjebb szállítani. Erre tavaly potenciális megoldást nyújtott az Aldi kitelepülése, aminek bevásárlóterében sokféle élelmiszert lehetett kinti árakon beszerezni. Ottlétük nagy sikert aratott, és ha az elkövetkezendő években is számíthatunk a jelenlétükre, az biztosan lenyomná az árakat a fesztivál egész területén, legalább az ételvásárlás tekintetében. (És aki fájlalja, hogy ezzel a fesztivál végképp eladta magát a vadkapitalizmusnak, annak rossz hírem van a British Petrol által kihelyezett karaokepontról.)

Ha már megtévesztő marketingnél tartunk, meg kell említeni, hogy a tavaly önmagukra vett “az ország legzöldebb fesztiválja” címtől a valóságban még meglehetősen messze állnak. Igaz, hogy szelektív szemetesekkel, külön kérhető visszaváltható poharakkal biztosították, hogy aki szeretne, az a szokásosnál kicsit környezettudatosabban bulizhasson, de egyáltalán nem vitték túlzásba ennek erőltetését. Még így is rengeteg műanyaghulladékot termeltek, aminek nagy része ráadásul szemetesek helyett a földön végezte, és aki nem kérte külön, az ugyanúgy egyszer használatos poharat kapott a vendéglátósoknál. Ha a fent említett címmel tartósan szeretnék hirdetni magukat, akkor a szemetelés és az energiafelhasználás kérdését is érdemes volna újragondolni.

 

Tényleg az ország legjobb fesztiválja?

Szervezési hiányosságok ide vagy oda, amikor a rendszeres SZIN-ezők megfogalmazzák kritikájukat, elsősorban nem a lebonyolítás menetét fájlalják. A fesztivállal kapcsolatos problémájuk sokkal egyszerűbben megfogalmazható:

a SZIN egészen egyszerűen már unalmas.

Évek óta biztosra megy, ugyanazon előadók közül válogat, a programjaiban sem hoz számottevő újítást. Ez persze nem egyedülálló jelenség: a vidéki fesztiválok nagy része megszenvedi ezt a belekényelmesedett hozzáállást. De éppen ezért volna egyszerű a legkisebb arculatváltással is kitűnni közülük. A SZIN viszont nem akar többet, mint betagozódni a sorukba, kockáztatás nélkül elfoglalni stabil helyét, nem zavarni a vizet. Közönségében is a biztos visszatérőkre számít: azt remélik, aki egyszer jól érezte magát, az a következő években is ugyanazt az emléket szeretné átélni itt.

Az is tény, hogy ezt a kritikát megfogalmazhatjuk más helyi rendezvényekkel, mondjuk a karácsonyi vásárral vagy Szeged napjával kapcsolatban is – ezek sem éppen arról ismertek, hogy évről évre újradefiniálnák magukat. De ezeknél még valamennyire megállja a helyét az az érvelés, hogy megszokottságuk valamiféle ismerős szimpátiát kölcsönöz nekik, állandóságukban tartoznak hozzá a város arculatához. Egy zenei fesztiválnak viszont nem ezen az elven kéne működnie.

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

Az újításokhoz nem is lenne szükség nagy költségekbe verni a célközönséget. A SZIN előszeretettel reklámozza magát alacsony áraival, és az a rész valóban igaz, hogy a tavalyi 30 ezer forintos bérletárak alatta maradnak az országos nagyfesztiváli átlagnak. A Szigeten a napijegyek kerültek csaknem ugyanennyibe, a 7 napos bérlet pedig a 110 ezret közelítette. Talán érdemes is lenne tudatosan erre építeni a szegedi rendezvény vonzerejét, hiszen augusztus végi fesztiválról van szó, az emberek a nyári élményekre félretett pénzük utolsó részletét költik el itt. Ahhoz azonban még messze nem elég olcsó, hogy ez önmagában csalogató erővel bírjon a közönségnek. A jegyek folyamatosan drágultak az elmúlt években: a bérletár 2014 óta megduplázódott, 2020-ra pedig további ötezer forintos emelést terveztek. Egy tudatosan olcsó rendezvény költségvetése nem így néz ki, még akkor sem, ha általános tendencia a fesztiválok évről évre drágulása.

És hogy mit kapunk ezért az összegért cserébe? A SZIN közismerten inkább magyar előadókat játszik be, az idei lineup külföldi húzóneveinek John Newman, Jason Derulo, Rudimental, Russkaja, DUB FX számított volna. A tavalyi Clean Bandithoz és Álvaro Solerhez hasonlóan ezek is a pár éve a rádióban játszott nevek, akikre remélhetőleg még emlékszel annyira, hogy megérje kinézni a koncertjükre. A magyar zenészek egy részéről is ismert, hogy ide már kisebb látványvilágot hoznak el, a nyár utolsó fesztiváljára kevéssé kell megerőltetniük magukat. Ezzel összehasonlítva, a VOLT fesztivál My Chemical Romance-t, Bring Me the Horizon-t, Lenny Kravitzet és Marshmellot ajánlotta volna fel 2020-ra, a szegedivel nagyjából egy szinten lévő, 25 ezres early bird diákbérletért. És akkor még nem is számoltuk a felsőbb árkategóriás Balaton Sound vagy Sziget sikerét, amik egyértelműen bizonyítják: az emberek szívesen kiadnak komolyabb összegeket is, ha cserébe nagyobb nevű előadókat kapnak. A SZIN-nek bőven megérné nagyobbat álmodni a meghívott fellépők tekintetében, és ezzel felvennie a versenyt drágább, de jóval színvonalasabb társaival.

 

Falunapból egyedi fesztivált

Persze könnyű arról panaszkodni, hogy a SZIN miért nem tud, mondjuk, Sziget lenni és csak úgy mellékesen elhozni Ed Sherrant a Partfürdőre. De nem is feltétlenül kellene ezt tennie. Bár a nagyobb húzónevek mindenképp jót tennének a fesztivál látogatottságának, más megoldásokkal is ki lehet emelkedni a vidéki fesztiválok sorából. Ott van például a Művészetek Völgye. Ők is inkább biztosra mennek a fellépőkkel, olyan tipikus fesztiválzenekarokat hívnak meg, mint a 30Y, Bagossy Brothers Company, Elefánt, Csaknekedkislány, Esti Kornél vagy Irie Maffia. Emellett viszont arra törekedtek, hogy sajátos, minőségi programjaikkal alakítsák ki az imázsukat. A sokféle művészeti ágra kiterjedő, színvonalas kulturális programjaik rengeteg érdeklődőt vonzanak, akik kimondottan ezek miatt érkeznek Kapolcsra és a környező falvakra. Amíg ez a rendezvény magas minőségen tudja fenntartani egyedi hangulatát, valószínűleg senki nem fog a lineup kiszámíthatósága miatt panaszkodni.

Az ő példájukat követve lehetne átgondolni, mi az a plusz, amivel a SZIN ki tudna emelkedni a fesztiválok sorából, és hogyan lehetne ezt tudatosan marketingelni. Egyelőre a programjai egyáltalán nem tükrözik ezt a törekvést. Ebben is évek óta ugyanazt nyújtja – a 2020-as terveikről még nem számoltak be a lefújásuk előtt, bár sejthetjük, hogy ha akár csak részleges átalakulást terveztek volna, arról tudtunk volna. A tavalyi fesztivál legnagyobb újítása is csak a karácsonyi vásárból ismert óriáskerék kihelyezése volt, illetve az Aldi idecsábítása. Előbbi bár önmagában nem volt rossz ötlet, azt is tökéletesen jelképezi, hogy a SZIN egy akar maradni a város évente látogatható, megszokott rendezvényei közül.

Előadás Kapolcson. Fotó: Művészetek Völgye / Facebook

A problémát pont az jelenti, hogy túl sok, kisebb programot ajánl fel, bármiféle egységes koncepció nélkül. Ezek közt vannak nagyobb népszerűséget élvezők, például a vizes sportjátékok vagy a KÉSZ Kft. virtuális valóság szimulátora. Azt viszont nehéz megfejteni, miért látták ideális időtöltésnek a céllövöldét, dodzsemet vagy a Paks II. interaktív tájékoztató kamionját (utóbbira persze válasz lehet, hogy valószínűleg komoly támogatással járulnak hozzá a fesztiválhoz a helyért cserébe). Az egész képet csak tovább bonyolítja, hogy az Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Sport és Fürdők vagy a Civil Falu jelenléte mind azt hangsúlyozza, mennyire egynek tekinthetjük a fesztivál imázsát az egész városéval. A napközbeni programok mintha nem is egy zenei fesztiválhoz tartoznának, az egész városnak akarnak egyszerre valamiféle szórakozást nyújtani.

Általánosságokban a vidéki rendezvényekre, de vendéglátósokra és más kisvállalkozásokra is jellemző, hogy nem mernek belőni egy specifikus célcsoportot, és az ő igényeiket kiszolgálva konzisztens imázst felépíteni, inkább egyszerre szeretnének megfelelni mindenki keresletének. A vegán éttermekben előbb-utóbb kapható lesz a rántott hús is, a szórakozóhelyek estéről estére a legkülönbözőbb témájú programokat szervezik meg ahelyett, hogy egyre koncentrálva felosztanák a piacot egymás között. Az eredetileg fiataloknak szervezett fesztivál programjait pedig addig bővítik, míg napközben egyszer csak elözönlik a területét a kisgyerekes családok. A családbarát zenei fesztivál fogalma mondjuk egy kimondottan merész elképzelés lenne, amibe talán még érdemes is volna beleállni. De ha ez csak olyan félig-meddig valósul meg, mint a SZIN esetében, az inkább falunapra fogja emlékeztetni az oda látogatókat.

A sok kisebb napközbeni elfoglaltság szétszórja a közönség figyelmét, aktívan az ellen megy, hogy a fesztiválnak saját imázsa lehessen. Évről évre egyre többen érzik úgy, hogy ráuntak az ismétlődő, egyszerre mindenkinek megfelelni próbáló SZIN-élményre. Persze a zene, a buli, a jó társaság önmagában is tud szórakoztató élményt garantálni, aki ennél többre nem vágyik, az nem is fog csalódni – de egy fél évszázada működő fesztiválnak érdemesebb volna már magasabbra céloznia. Ehhez új definíciókra lenne szükség: a szervezőknek alapjaiban kellene átgondolniuk, milyen élményt szeretne adni a SZIN, és hogyan lehetne ezt a rendezvény egyediségfaktorává tenni. Vagy maradhat Szeged jól bejáratott óriás falunapja.

 

Nyitókép: Szűcs Dániel / Szegeder

A Vélemény rovatban megjelent cikkek kizárólag az adott szerző álláspontját tükrözik, a szerkesztőség egészéét nem feltétlenül.