A Széchenyi teret is újratervező stúdió terveivel újítják fel a Lechner teret

A Széchenyi teret decemberben újraálmodó Fontos Mérnök Stúdió készítette el a belvárosi Lechner tér felújításának terveit is. A tér azután újulhat meg, hogy a város közgyűlése elfogadja az erről szóló előterjesztést, sok konkrétumról egyelőre nem tudni.

A felújításnál az egyik legfontosabb szempontként nevezték meg, hogy úgy végezzék el a munkát, hogy örökségvédelmileg ne essen kár a környezetben, mégis emelkedjen a terület rekreációs funkciójának mértéke. Ez azt jelentheti, hogy a ligethez hasonlóan ide is telepíteni fognak mozgási lehetőségeket is, mindemellett szeretnék megőrizni a kápolna által nyújtott korszellemet. Sőt, a stúdió által nemrég készített rajzokon még egy tó is szerepel.

Hirdetés
Hirdetés

Ezek előtt persze elvégzik az ilyenkor szokásos alapvetőnek számító munkákat, úgymint kicserélik a járdák burkolatát, és fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát.

Az első ütemben a kápolna előtti részt és a Füredi utca felé vezető sétányt tervezik megújítani, ügyelve a tér fáinak óvására. A kiviteli tervek június végére készülnek el várhatóan, onnantól kezdve az önkormányzaton múlik, hogy mikor írják ki a pályázatot.

A Fontos stúdió honlapján egyébként találhatunk látványterveket is a Lechner térről, az egyelőre nem teljesen biztos, hogy ezek alapján valósul meg a beruházás, de ha igen, a kápolnával szemben egy kis tavacska is lesz, ami feltétlenül jót fog tenni a forró nyári napokon.

Fotó: Fontos Mérnök Stúdió
Fotó: Fontos Mérnök Stúdió
Fotó: Fontos Mérnök Stúdió
Fotó: Fontos Mérnök Stúdió
Fotó: Fontos Mérnök Stúdió
Fotó: Fontos Mérnök Stúdió