A nap, amikor Szerbia elfoglalta Újszegedet

Száz évvel ezelőtt ezekben a napokban még bőven folyt az első világháború, de hazánk már rég nem állt valami fényesen. November 13-án aláírták a Belgrádi egyezményt, amely jelentősen korlátozta Magyarország hadseregét, és kimondta, hogy segítenünk kell az antant hatalmak esetleges, területeinken való zavartalan áthaladását.

Az egyezmény továbbá azt is leszögezte, hogy az antant országok nem avatkozhatnak be Magyarország belügyeibe, illetve kijelöltek egy demarkációs vonalat, ami pont Szeged alatt húzódott. Papíron tehát a vonaltól az ország belseje felé fekvő területek védve voltak az ellenséges seregektől, egészen addig, amíg az egyezményben leírtakra fittyet hányva november 17-én

| a szerb hadsereg több, mint ezer katonájával megszállta Szőreget és Újszegedet.

Elfoglalták a postát, a vasútállomást, a községházat és a csendőrlaktanyát. Az épp a környéken áthaladó vonatokat, egy Temesvár-Budapest és egy Arad-Szeged szerelvényt a nyílt pályán megállították és ott őrizték őket. Somogyi Szilveszternek, Szeged akkori polgármesterének a szerbek azt mondták, csupán rendfenntartani jöttek. A következő napokban korlátozták a két hidat (a közúti hidat csak nappal lehetett használni), leállították az újszegedi villamosokat és közölték a helyi sajtóval, hogy nincs parancsuk Szeged elfoglalására.

 

Fotó: Délmagyarország 1918. november 20. / Hungaricana

 

Eleinte békésen teltek a napok. A szerb katonák és a magyar rendőrök közösen ügyeltek arra, hogy ne üsse fel baj a fejét. A lakosság türelmes volt, nem volt jele készülő lázadásnak. A következő esztendő telén aztán fordult a helyzet, a szerbek egyértelművé tették, hogy számukra nem ideiglenes a fennállás, hanem igényt tartanak Újszegedre.

| 1919. február 4-én megalapították Újszeged szerb községet.

Aznap hajnalban újszegediek sokasága költözött át Szegedre. A hídon át kocsin, szekéren vitték ingóságaikat. Az esemény délután négyig tartott, ekkor a szerbek lezárták a hidat.

 

A közúti híd. Fotó: Weinstock Ernő

 

Fotó: Délmagyarország 1919. február 1. / Hungaricana

 

Február 6-án a Délmagyarban jelent meg cikk Az első nap Ujszeged községben címmel.

A váras egész lakossága meleg szívvel figyeli a most tőlünk erőszakkal elszakított Ujszeged népének szíve dobogását. Az elzárás napját követő első napon, szerdán egy kicsit csendesebb, szomorúbb volt a magyarok között Ujszegeden az élet. Reménykedve várjuk Georgevics Sándornak, a volt ujszegedi Nemzeti Tanács elnökének és öt társának visszaérkezését, akik mint megírtuk – azért utaztak le Ujvidékre, ha ott célt nem érnének, Belgrádba, hogy Ujszegedet átmenetileg se szakítsák el Szegedtől. A küldöttség keddről-szerdára virradó éjjel utazott el és így csak a jövő hét első napjaira várják vissza. Szerdán reggel megkezdték a szerbek az ujszegedi népszámlálást. Utcáról-utcára járnak egy szerb altisztiből és egy magyar szegedi rendőrből álló bizottságok és felírják, hogy a házakban nyan laknak magyarok, esetleg szerbek. Mintegy 4-500-an költöztek át Szegedre olyanok, akik nem akarták zaklatásnak kitenni (hivataluknál, foglalkozásuknál fogva magukat). Viszont Szegedről 20-80 család költözött át Ujszegedre, akik jobb viszonyokat remélnek odaát a szerbek impériuma alatt, vagy hivatásuknál fogva kénytelenek voltak átköltözni. A szerbek uj községházául az ujszegedi ovoda kényelmes helyiségeit foglalták le. Ott rendezkedtek be és szerdától kezdve a község ügyletei ott is tárgyaltatnak.

Dr. Lédérer Dezső községi orvos fáradhatlanul végzi a kötelességéi, amelyért őt most már a szerb állam fogja fizetni. A papírpénzek lebélyegzése szerdán is szakadatlanul tartott a régi rendőrségi laktanyában. (Most derül csak ki, hogy Ujszegeden is sokkal több pénz volt, mint a szerbek gondoltaik. Azt hitték ugyanis, hogy a lebélyegzéssel egy nap alatt készen lesznek. Eddig egy millió négyszázezer koronát bélyegeztek le és még bőségesen hordják a pénzt azok, akik tartanak tőle, hogy a bankjegyek lebélyegzés nélkül értéküket veszthetik. A község csendjének és rendjének fenntartására a szerbek uj rendőröket rendeltek ki. Igen előzékenyen viselkednek, a lakossággal barátságosan bánnak és a község elöljárósága, ügy buzgalommal néz utána, hogy az ujszegediek ellátása kifogástalan legyen. Piac szerdán alig volt. Ez érthető is, hiszen az emberek még alig ocsúdtak fel. Az ujszegedi kendergyárban vágtak le hat darab hízott sertést, amelyet a községbelieknek kiárusítottak. A hus kilogrammját 13 koronájával, a szalonnáét 19 koronájával mérték. Az ujszegedi kendergyár igazgatója, Szász Ernő a gazdasági ügyek intézésében erősen aktív szerepet játszik. Keddien éjjel bevásárlóikat küldött, a járás székhelyére, Törökkanizsára, hogy onnan nagyobb mennyiségű lisztet, kőolajat, a verbászi cukorgyártól pedig cukrot utaljanak ki az ujszegedieknek. A hatalmas gyártelepen most szünetel a munka. […]

Egyelőre Szeged és Ujszeged között egy-két hivatalos személyen kívül megszűnt a személyforgalom. A vonatokon jöhetnek és mehetnek át, akiknek uti-igazolványuk, esetleg útlevelük van. Az utasoknak eddig Szőregen le kellett szállni, ha igazolványuk nem volt. Az ujszegedi kis állomáson minden váltónál fegyveres őr áll, a hídfőnél erősebb csapat táboroz gépfegyverrel felszerelve. Aszegedi oldalon pedig polgárőrök vigyáznak, hogy onnan túlról se jöjjön át a hidon senki. Mint érdekes epizódot említjük meg, hogy kedden reggel Szőreg állomásról egy szerb katonatiszt vasúti pályakocsin akart átjönni valami hivatalos ügyben a vasúti-hidon. A szegedi oldalon az őrség feltartóztatta és viszszafordította. Erre, mint értesülünk, az volt a válasz, hogy Szőregen szerdán a szegedi vasutasok részére érkező pár kanna tejet, a személyzet által engedély alapján hozott csekély mennyiségű élelmiszereket a kezelőkocsijából a szerbek kidobálták. Erre a vasutasok kénytelenek voltak a szőregi főhadnagyot bocsánatkérés formájában felvilágosítani, hogy csak félreértés lehet a dologban, hiszen nem lehet érdekében a szegedi magyaroknak sem, hogy az eddigi sima, megértő viszonyt ezekben a nehéz időkben kiélesitsék és elmérgesitsék. A főhadnagy erre megígérte, hogy ő továbbra is az marad, aki volt.”

 

Újszőreg vasútállomás. Fotó: Balla Mihály

 

Újszegedet további két és fél éven át tartotta markában a szerb haderő. 1921. augusztus 21-ér virradóra a szerb katonák nyomtalanul eltűntek a városból, ahogyan annak a béketárgyalások szerint is történnie kellett. Hajnalra már csak a kordon maradt, amit még nem bontottak el, ekkorra állítólag ezernyi szegedi gyűlt össze a környéken. Háromnegyed ötkor Janky Kocsárd tábornok és egysége kettős rendbe fejlődve, vidám katonazene-szóra vonult át a hídon a polgárok éljenzésére. A városrészt Quentin francia törzsszázados adta vissza a hadseregen keresztül a városnak.

Somogyi Szilveszter polgármester a következő sorokkal üdvözölte Újszegedet.

„Kedves szegedi Testvéreim! Örömmel szorít ma keblére benneteket az anyaváros, melynek két és fél évig elszakított, legkedvesebb gyermekei voltatok. Amikor a híd lezárult és elbúcsúztunk egymástól, – bár semmi alapos okunk nem volt rá, – mégis úgy éreztük, hogy rövid viszontlátásra búcsúzunk. Nem hittük, nem hihettük, hogy ennek az ősi, nagy alföldi metropolisnak egy városrészét bármily kérlelhetetlen kezek is kiszakítsák az anya testéből.

Nemsokkal később százötven szerb paraszt indítványozta, hogy Újszegedet ne csatolják vissza Magyarországhoz, sőt Szerbiához sem, hanem alapuljon önálló köztársasággá, de ez már egy másik történet.

 

A nyitókép illusztráció. Fotó: Moravecz János / Fortepan 

 

Érdekel mi történik Szegeden, mik épülnek, vagy épp milyen kincsek tűnnek el az utcákról? Kövesd a Szegedert Facebookon és Instagramon.

Tovább is van...