„A molinónkat elvihetik, minket nem” – tüntetés lesz az SZFE-ért Szegeden

Péntek este 7 óra 7 perckor a Dugonics téri szökőkútnál lesz szolidaritási flashmob „Szabad ország, szabad egyetem, szabad kultúra!” hívószavakkal. A szervező Veritas Virtus Libertas (VVL) a Facebook-eseményben azt írja, „együtt fejezzük ki szolidaritásunkat a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatóival és oktatóival”.

Arra kérnek, hogy mindenki vigyen magával maszkot és még egy embert. A flashmob résztvevői a helyszínen születő akció keretében sajátkezűleg biztosíthatják támogatásukról az egyetemet elfoglaló hallgatókat, teszik hozzá.

Mint fogalmaznak, „Pécsett már megmutatták, hogy nincsenek egyedül az SZFE hallgatói és oktatói. Most rajtunk, szegedieken a sor! A molinónkat elvihetik, minket nem”. Pécsen szerdán több százan tüntettek az SZFE-ért.

Hirdetés

 

Frissítés (18:25): időközben közleményt is küldött a VVL: „Az elmúlt napokban először a Bölcsészettudományi kar épületére, majd a Rektori Hivatal elé próbáltak hallgatók támogató molinókat kifeszíteni, azonban azokat az egyetem eltávolította. A mostani megmozdulás célja, hogy ne csak egy pár órán át lengedező lepedő legyen a szolidaritás egyetlen motívuma, hanem személyesen is nyomatékot adjunk támogató szándékunknak, hasonlóan a Pécsett szervezett villámcsődülethez. Az egyetem számos polgára, hallgatók és oktatók egyaránt támogatják az SZFE-s diákok küzdelmét. Bízunk abban, hogy a Szegedi Tudományegyetem hivatalos hallgatói és oktatói szervezetei, tanszékek és más csoportok is hamarosan szolidaritást vállalnak az SZFE közösségével.”

Frissítés (19:05): olvasónk jelezte, hogy délután kettőkor a régi zsinagóga kertjében a Thealter szervez hasonló megmozdulást. Ennek részletei ide kattintva olvashatók.

 

Nyitókép: az elzárt Színház- és Filmművészeti Egyetem bejárata 2020. szeptember 2-án. Fotó: Bődey János / Távozó indexesek