A helyzet nem túl jó, de semmi vészes

Májusban indult az HBO ötrészes minisorozata, a Chernobyl. Az már a trélernél kijelenthető volt, hogy ez lesz az az alkotás, ami a legjobban körbejárja azt az estét 1986-ban. Mint kiderült, tévedtem, a Chernobyl ugyanis nemcsak, hogy körüljárja a történéseket, egyenesen beledob minket a lángoló reaktorba.

Azt mind nagyjából tudjuk, mi történt akkor, én most fejből letudom írni, hogy 1986. április 25-éről 26-ára éjszaka valamilyen tesztet hajtottak végre a Vladimir I. Lenin atomerőműben, ami Kievtől északra található egy tó mellett, viszonylag közel Pripjaty városához. Valami azonban nem a vártaknak megfelelően sült el, ezért felrobbant az erőmű 4-es blokkja. A környező városok lakkosságát nem értesítették időben, azok lakóit csak napokkal később telepítették ki, amikorra már akkora sugárfertőzést kaptak, hogy élettartamuk jelentősen lecsökkent. Mégsem annyira, mint annak a több ezer tűzoltónak és katonának, akik közvetlenül a reaktor közelében küzdöttek a tűzzel.

 

Hirdetés
Hirdetés

Ez az, amit nagyjából mindenki le tud írni töriórán. Sokat lehet gondolkodni rajta, de valahogy nem jut el igazán az agyunkba az, hogy miről is van itt szó. És ehhez segít hozzá a sorozat.

 

RBMK reaktorok nem tudnak felrobbanni!

 

A sorozat egy 1988-as jelenettel indít, amin a korábban a katasztrófához kivezényelt Valery Legasov, az orosz atomreaktorok és -erőművek tervezésével is foglalkozó Kurcsatov Intézet munkatársa akasztja fel magát moszkvai lakásában, ezt leszámítva azonban nem vesződik semmiféle bevezetéssel, a nyolcadik percben már konkrétan megtörtént a robbanás, és a vezérlőteremben láthatjuk, ahogyan a teljes kétségbeeséstől a totális tagadáson át sokféle érzelmi vonal átmegy az erőmű mérnökein. Egyedüliként a műszak vezetője, Aleksandr Akimov nincs sokkos állapotban. Ő viszont sokáig szentül hitte, hogy igazából nincs nagy baj, csak egy kis tűzről van szó.

Fotó: HBO Magyarország
Fotó: HBO Magyarország

De nem csak ott vannak érzelmek, a képernyő előtt is egyre feszültebb állapotba kerül a néző, hiszen tudjuk, hogy itt nem egy kitalált történetről nézünk egy távoli agymenést, hanem azt a katasztrófát látjuk, amelynek hatásai bennünket is érintenek. Miután felrobban a reaktor, kritikus döntések sorát hozzák meg rosszul, aminek az egyik oka persze, hogy maguk sem tudják felfogni mi történt, a másik pedig hogy

egészen napkeltéig tagadták a robbanást a control roomban.

A Szovjetunió atomkutatóit és vezetőit is úgy hívták fel hajnalban, hogy igen, történt egy kis baj, de nincs semmi komoly, a szennyezés elenyésző.

Egy idő múltán már olyan, mintha két különböző eseményt látnánk egy filmen. Az egyik bent játszódik a control roomban, és bár többen már kiabálva próbálják Akimov tudtára adni, hogy a reaktor nem ég, hanem eltűnt, ennek ellenére nem hozzák meg a szükséges döntéseket. Abban a másodpercben ugyanis, amikor a 3,6 röntgenig mérő doziméter 3,6-ot mutatott, evakuálni kellett volna a környék civil lakosságát.

„3,6. Nem jó, de nem is szörnyű.”

A másik szálon viszont láthattuk, mi is a valóság, például amikor egy vastag kesztyűt viselő tűzoltó felemel egy grafitdarabot a földről oltás közben hogy megnézegesse, majd a következő jelenetben már üvöltve ül a földön úgy, hogy nincs bőr a tenyerén.

Fotó: HBO Magyarország

Teljes képtelenség felfogni a történések hatását annak ellenére, hogy a huszadik perc környékén két mérnök bemegy a reaktorba felmérni a helyzetet, és valami olyat látnak, amin nem csak nekik, de a nézőnek is tátva marad szája.  Belenéztek a magba. 

 

Olyan gyönyörű

 

Pripjaty városa 49 ezer lélekkel élte meg azt a napot. A lakók legtöbbje semmit sem tudott egészen reggelig, amikor az utcáról csoportokba verődve bámulták az emberek, ahogyan gomolyog a grafitpor a levegőbe.

Fotó: HBO Magyarország

Bár a legtöbben valóban csak másnap értesültek, a katasztrófa éjjelén is többen felriadtak a robbanás lökéshullámára. Az egyik jelentben egy fiatal pár figyeli hajnalban a lángoló blokkot, ami felett valóban szépen világít a grafitfelhő. A köztük lejátszódó párbeszéd pedig teljes mértékben visszaadja azt, hogy mennyi felvilágosítást kaptak a civilek az atomenergia veszélyeiről.

– Szerinted mitől ilyen színes? – kérdezi a lány.
– Oh, csak az üzemanyaga.
– Csak az üzemanyaga? Honnan veszed ezt, padlókat mosol egy vasútállomáson.
– Egy barátom, Yuri az erőműben dolgozik, ő mesélte hogy ennek nem kell semmiféle hagyományos üzemanyag, csak atomok. Azt mondja egyedül az a fura, hogy nem mehetsz az üzemanyag közelébe. Ha mégis, akkor meg kell innod óránként egy pohár vodkát négy órán keresztül.
– Yuri nem vízvezeték-szerelő?
– De az, bent az erőműben.

Majd a lány a barátja vállára hajolva nézi tovább az erőművet. „Olyan gyönyörű.”

Ezt a jelentet aztán sikerült még abszurdabbá tenniük a készítőknek azzal, hogy elkezdett havazni, és a gyerekek lassított felvételen, nyugodt, mégis lüktető zenére táncolni kezdtek benne.

Fotó: HBO Magyarország
Fotó: HBO Magyarország

A Chernobyl odavisz és beleültet az egyik székbe az irányítóteremben, mi pedig nézünk és borzongunk, aztán erősen szégyelljük emberi létünket, de nem is bánt ez, hiszen tudjuk, úgyis meghalunk napokon belül. Ugyanakkor újból elér bennünket az a gondolat is, hogy vajon szabad-e atomenergiába fektetni, amikor egy apró emberi hiba is ekkora katasztrófához vezethet. Bennem ez a gondolat most erősebben él, mint valaha, és ezt a gondolatot mindenkinek tudnia kell.

 

A Csernobil május 7-től elérhető az HBO hálózatán, a szinkronos változat május 19-én jelent meg.