32 társulattal indul ma a Thealter színházfesztivál

Kilenc nap alatt, kilenc helyszínen öt ország 32 társulatának harminc produkcióját láthatja a közönség a Thealter nemzetközi színházi fesztiválon, amely ma este kezdődik Szegeden. A szervező MASZK Egyesület tájékoztatása szerint műfaji sokszínűség jellemzi idén is a fesztivált: prózai előadást, táncprodukciót, bábszínházi darabot, performanszot és koncertet is választhatnak a nézők.

A nyitónapon kerül színre a Trafó, a MASZK Egyesület és a FÜGE Produkció ősbemutatója, a Kutyaportéka. A záró program a szegedi Metanoia Artopédia Diotima Szókratész bírája előtt című premierje lesz. Az idei kínálatban számos olyan produkciót találni, amely kimondottan női témákkal foglalkozik. Ilyen például a MASZK és az Orlai Produkció közös bemutatója, Járó Zsuzsa egyszemélyes előadása, a 23 perc, az Örkény Színháznak Az üvegbúra című Sylvia Plath-regényből készült előadása vagy Markó-Valentyik Anna monodrámája Polcz Alaine szövegeivel.

Hirdetés

A szervezők szerint izgalmas színházi kísérlet, valódi megismételhetetlen alkalom lesz a SzínMűHely Produkció és az Átrium Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadása. A sorozat

lényege, hogy az adott este színművészei pár órával az előadás előtt kapják csak meg a szövegkönyvet, amelyet kicsivel később elő kell adniuk a nézőknek.

Korábban Alföldi Róbert, Hernádi Judit és Balsai Móni vállalták a megmérettetést, Szegeden a város egyik fiatal színművésze, Medveczky Balázs ugrik a mély vízbe.

A fesztiválon idén is nagy hangsúlyt kapnak a programban a fiatal alkotócsapatok, többek közt az FAQ Színház két előadással, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói vagy éppen a tavalyi Thealter-díjazott Kelemen Kristóf a Megfigyelők című darabbal. Szegedre érkezik a Szkéné Színház, a Tünet Együttes, a KV Társulat és két, az NKA Imre Zoltán programjának támogatásával létrejött előadás is.

Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és Romániából is érkeznek alkotócsapatok Szegedre, többen elsőként mutatkoznak be Magyarországon. Számos szegedi csoport is bekerült a programba, így a Homo Ludens Projekt és a Barboncás Társulat is.

A helyszínek között szerepel a Régi Zsinagóga és annak kertje, a Kisszínház, a Nagyszínház balett-terme, a Vasvári Gimnázium, a REÖK, a Csillag börtön és a ZUG Művészeti Tetthely is. További infó, részletes program és Facebook event itt. (via MTI)

 

Nyitókép: a Kisszínház nézőtere 1982-ben. Fotó: Kádas Tibor / Fortepan