122 milliós veszteséget termelt a SzegedMa kiadója

A Csongrád megyei kormányközeli médiumok közül a jól beágyazott Délmagyarország nyereséges egyedül, ám a lap eladásai is rohamosan csökkennek. A SzegedMa és a hódmezővásárhelyi Promenád jelentős veszteséggel zárta a 2018-as esztendőt – összesített az Átlátszó.

Megfelezte bevételeit az egy évvel korábban elért adatokhoz képest a SzegedMát és annak print újságját, a Déli Szót kiadó Napfénymédia Kft. A portál adatai szerint 2018-ban 63 milliós bevétel társult csupán a cég 187 milliós kiadásai mellé.

A kiadó tehát 122 millió mínusszal zárta az évet.

A cég elsők közt csatlakozott a kormányközeli, állami hirdetésekkel bőségesen ellátott médiumokat központosító Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA), és beszámolója szerint a szegedi lap vesztesége után is a KESMA fogja állni a cechet. Kiegészítő mellékletükben ugyanis az szerepel, hogy “a tulajdonos a Közép-Európai Sajtó és Média alapítvány a negatív tőke rendezését tőkeemelésssel vagy egyéb módon kívánja rendezni.”

Hirdetés

 

A lap a könyvelési adatok alapján azt írja, hogy a tavaly novemberig a Duna Aszfalt és a Mészáros Lőrinccel is többször közösen üzletelő Szíjj László érdekeltségébe tartozó Szőke Tisza Invest Kft. tulajdonában lévő kiadóvállalat az elmúlt évben 126,5 millió forint tagi kölcsönt kapott.

Az egykori algyői Fidesz-frakcióvezető Pongrácz Tamás tulajdonolta hódmezővásárhelyi, szintén kormányközeli Promenád.hu sem szűkölködik az állami hirdetésekkel, például minden cikk felett ott láthatók a Márki-Zay Péter független polgármestert lejárató, hivatalosan egy Fidesz-közeli civil szervezet által futtatott hirdetések (amelyekre rákattintva pikáns módon egy olyan cikk jön be az azonos tartalmú plakátokról, amely az elején rögtön tartalmazza a helyreigazítást, hogy az állítások nem feleltek meg a valóságnak). Ennek ellenére, bár a portált kiadó cég megduplázta bevételeit tavaly 35-ről 70 millióra, szintén veszteséggel zárt 2018-ban, igaz ő nagyságrendekkel kevesebbet, 6,4 millió forintos mínuszban zárták az évet.

A Délmagyarországot, a Kisalföldet és a Borsot kiadó és korábban folyamatosan nyereséges Lapcom Zrt. úgy tűnik egyedül abban az évben lett végül veszteséges, amikor megvette a néhai Andy Vajna és abban az évben kormánybarát hangvételűvé is hangolta a lapot annak új menedzsmentje. 2017-ben még 636 millió veszteséggel zártak, ám 2018-ban hiába apadt 300 millióval a bevételük, 835 milliós nyereséggel zárták a 2018-at, amelyből 373 milliót osztalékként ki is terveznek venni a tulajdonosok. Egyébként a lap az adatokból arra következtet, hogy mivel azonos a munkavállalók létszáma az egy évvel korábbihoz, de a személyi kiadások csökkentek, így vélhetően a bérekből és a juttatásokból ezzel egyidőben lefaragott az újságkiadó vállalat.

Vezető újságírókat rúgtak ki a Délmagyartól az EP-választás másnapján, politikai ok állhat a háttérben

Hollósi Zsolt, Hegedűs Szabolcs és Bakos András több mint tíz éve meghatározó munkatársai az egykoron független Délmagyarnak. A 444 úgy tudja, őket hármukat elküldték az EP-választás másnapján a mára a kormányközeli médiaalapítványhoz tartozó laptól, és állítólag politikai indok lehet mögötte.

A lap példányszáma mindeközben egyébként folyamatosan esik, talán nem véletlenül a politikai irányváltástól, amelynek nyomán legutóbb három olyan korábban arany toll díjjal jutalmazott újságírót rúgtak ki a laptól, aki egyébként korábban írt kormánykritikus cikkeket, de a tulajdonosváltás óta már meg volt kötve a keze, és a lapban nem is olvashattunk tőle politikai véleményt. Ennek eredményeképp a lapnak 260 millióval kevesebb bevétele lett újságeladásokból, mint az előző évben.

(Átlátszó Országszerte)

Kiemelt kép: migrációról konferenciázik a SzegedMa – fotó: SzegedMa.