115 éve a belvárosi panorámában – ünnepel a szegedi víztorony

A város egyik legszebb épületeként tartják számon, szinte az összes útikönyvben szerepel must-see látnivalóként, mégis a Belváros szélén, viszonylagos távolságban épült fel Szeged többi ékkövétől. Nem turistacélpontnak tervezték ugyanis, hanem egyszerű víztoronynak, a korra jellemző külső adottságokkal. Víz azóta is van benne, néha pedig a civilek is fellépcsőzhetnek, hogy a mélybe tekintve fürkészhessék városukat a városháza tornyától a Szent Mihály utca sarkán álló foghíjtelken át egészen a távoli panelmezőkig. 1904. november 26-án töltötték fel először a Szent István téren magasodó víztornyot.

Az ilyen szintű impozáns építmények nem igen kellett akkoriban sem indokokkal megtámasztani. A városnak és a benne egyre több lakásnak vízre volt szüksége, ezt a vizet pedig a fizika törvényei szerint magasról kellett biztosítani. A város az árvíz után határozta el, hogy a korábban valamelyest kiépült, de fejlettnek nem túlzottan nevezhető csatornahálózatát tovább bővíti, ezért  magas- és alacsonynyomású vízvezetéki csőhálózat kiépítését határozták el, ennek részeként jött szóba a három fabéléssel készült artézi kút által táplált víztorony is.

Az egy ezer köbméteres víztoronyra 1903 áprilisában írták ki a rövid határidővel (május 27.) ellátott pályázatot. Ebben arra kérték a tervezőket, álmodjanak meg egy acéltartályú, téglafalazatú toronyépületet, bár lehetőséget adtak bizonyos mértékben történő eltérésekre, amennyiben azt alátámasztják. Összesen 14-en jelentkeztek, Temesvártól Győrig. A kiírásban szereplőket azonban egyedül Zielinsky Szilárd és társa, Jemnitz Zsigmond végezte el, így ők is kapták a megbízást. Csakhogy Zielinskyék nem téglából, hanem az akkor itthon még eléggé gyerekcipőben járó vasbetonból képzelték megépíteni a tornyot. Ezt a város átgondolta, majd engedélyt adott, a döntést bizonyára segítette az akkor már épülőfélben lévő kőbányai víztorony, amely ugyan kisebb kapacitású és jóval alacsonyabb volt, mint a tervezett szegedi, terveit a Hennebique cég közreműködésével Zielinski irodája készítette egy évvel korábban.

Hirdetés
Hirdetés

A tervezési feladatot a városi főmérnök 1903 júniusában készített műleírása tartalmazta:

„A vasbetonból tervezett (…) oly képen, hogy a Szent István tér mértani közepén építve 1000 köbméter víz tárolására alkalmas, szintén vasbetonból készült medencét foglal magába a Tisza ± 0,00 pontjaira vonatkoztatott + 37,35 méter fenék magassággal. A tartály belső átmérője 15,10 m., magassága 6,10 m. Középen egy csigalépcső van elhelyezve. A torony alsó részében van az elosztó 2 db. Szélkazán, belsejében a nyomó csővezeték, és tetején kilátó hely van tervezve.”

Az 54,9 méter magas torony építését 1903 végén kezdték el, miután többszörös jogi akadályokat kellett elhárítani. Mivel már kezdett beköszönteni a tél, az alapozást nem tudták időben elvégezni, pedig a viszonylag szűk, 1904. szeptember 15-ös határidő ezt követelte volna. Az sem volt kedvezőnek mondható, hogy

február 11-én éjjel akkora eső esett, hogy fél méteres víz lepte el a teret,

ami elöntötte a kiásott alapgödröt és a félig elkészült alapozást. (Ilyen egyébként akkoriban többször is történt, feltehetőleg pont a kezdetleges csatornahálózat következtében. Itt egy fotó egy későbbi esetről, ahol már kész a víztorony.) Ez tönkre is tette a zsaluzást és a már a vasvázat. A kezdeti csúszásnak, az időjárási nehézségeknek és az 1904-ben a gyakori sztrájkok miatt az eredetileg vállalt szeptember 15-i határidőhöz képest csak november végére sikerült a víztornyot megépíteni, majd november 26-án sikeresen lezajlott a tárolómedence első feltöltése.

A víztorony egy korabeli levelezőlapon. Fotó: Zempléni Múzeum / Hungaricana

A Szent István téri víztorony azóta folyamatosan üzemel, túlélve két világháborút, és még azt a káoszt is, ami akkor uralkodott itt, amikor piactérként üzemelt környezete. A téren árultak már legalább mindent, volt itt használtautó-vásár is még a 70-es években, a 2000-es évek elején pedig leginkább az akkori Mars térre hajazott, jó és rossz értelemben is véve. Ezt követően pedig a város valaha volt talán legsikeresebb műemlék rekonstrukcióján esett keresztül a tér és a víztorony is, melyet később megborsoztak a nyugat-szagú közlekedési mintával is, azaz létre jött egy tér Szegeden, melyet nem az autók uralnak, ahol jó lenni, és bár csúcsidőben konkrétan 60 másodpercenként suhan el valamely irányba egy iskolásokkal/munkába igyekvőkkel telezsúfolt trolibusz, azoknak sincs sem károsanyag-kibocsátsuk, sem hangjuk, tehát senkit sem zavarnak.

 

Nyitókép: Sattler Katalin / Fortepan